Cintia és Gergő a paplan alatt

Kalandos úton jutott el a Farm fináléjába Cintia, aki egyedüli nőként tudott a döntőbe kerülni. A kapcsolatai is igen érdekesen alakultak a legfiatalabb farmernek, volt akihez igencsak közel került a játék folyamán. Miért aktuális épp a döntő előtt Cintia kapcsolataival foglalkozni és mi köze ehhez Gergőnek? Kiderül a cikkből.

A Farm 2016 első csókja Cintia és Norbi között csattant el, majd a huncutkodást folytatták a paplan alatt. Aztán nagyon megromlott a kapcsolat a fiatalok között, oly annyira, hogy párbajig fajultak a dolgok, melyből a lány került ki győztesen.

A legrosszabb viszonyt Attilával „ápolta” Cinti, vele a párbaj végéig nem tudott megbékélni, de ebben nem csak ő volt a hibás, az utolsónak kiesett farmer sem bírta a lányt…

Cintia: Norbi, Brigi, Gergő (?)

Cintia szeret sokáig aludni - Farm 2016
Hogy Cintia a hazai pályán is otthon van, azt szenvedélyes csókkal bizonyította, ami Brigivel csattant el egy buli után. Ezzel sikerült éket vernie a három gyermekes anyuka és Gergő közé, de szét nem szakította a Farm szerelmeseit. A lányok csókját azonban még gyakran felemlegette Kongó gazdája Briginek.

A Farmról korábban már távozott Brigi, de ott maradt Gergő! Ahogy a párbajról Cintia győztesen visszatért, Gáborral és Gergővel megünnepelték a győzelmét. Ahogy azt a pénteki adás végén megmutatott előzetesből kivettük, Cintia és Gergő a paplan alatt is folytatta az ünneplés!

Gergő a Cintiával való botlást (és a Norbival váltott csókot is) megbocsátotta Briginek. Vajon Brigi megbocsájt kedvesének? Talán ez is kiderül a ma esti adásból, ahol az is eldől, ki nyeri meg a Farm fődíját!

Forrás: RTL Klub
fotókredit: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top