EB 2016: Törökország-Csehország 2-0

Törökország a győzelmével megszerezte a harmadik helyet a csoportban és még reménykedhet, hogy csoportharmadikként bejut az egyenes kieséses rendszerbe. Érdekesség a mérkőzés kapcsán, hogy A második török találat volt a 21. gól, amit Petr Cech kontinenstornán kapott, ez a legtöbb az Európa-bajnokság történetében, ami egy kapushoz fűződik.

A mérkőzés összefoglalója

Az első játékrészben az első komolyabb helyzetükből megszerezték a vezetést a törökök, de a cseh válogatott gyorsan egyenlíthetett volna, ám a 17. percben Tomas Sivok a kapufára fejelt. Pavel Kaderabek a 24. és a 31. percben is próbálkozott, ám előbb Babacan védett, majd a kapu mellé lőtt. A 38. percben Jaroslav Plasil távoli bombája tévesztett célt, így nem változott az állás a szünetig.

A második félidőben a 60. percben Vladimir Darida pontos lövését is hatástalanítani tudta Babacan, és egy rögzített helyzetet követően a törökök megbüntették a cseheket kihagyott helyzeteik miatt.
Törökországnak még van esélye, hogy a négy továbbjutó csoportharmadik egyikeként a 16 közé kerüljön.

Törökország-Csehország 2-0

Csoport: D
Gólszerzők: Yilmaz (10.), Tufan (65.)
Kiállítva: –

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top