Elfújta a szél az egyik Oscar-díjat?

Az Elfújta a szél című romantikus film 1940-ben több Oscar-díjat is kapott, melyek közül az egyiket Michael Jackson 1,5 millió dollárért megvásárolt. A legendás popénekes hagyatékának kezelői szerint nincs meg az Oscar-szobor! Michael Jackson rekordáron, 1,5 millió dollárért vásárolta meg 1999-ben egy árverésen.

Jackson a Sotheby’s aukcióján licitált az Elfújta a szél egyik Oscar-díjára, amelyet a legjobb film kategóriában 1940-ben a legendás producer, David O. Selznick kapott. Az árverés előtt a szobor értékét 300 ezer dollárra becsülték, ám Jackson végül 1,54 millió dollárt (mai árfolyamon 434 millió forintot) fizetett érte.

Ám amikor a sztár 2009-ben váratlanul bekövetkezett halála után összeállították hagyatékának listáját, a szobor már nem volt meg. Jackson a feltevések szerint vagy kaliforniai birtokán, Neverlandben vagy Los Angeles-i otthonában őrizte az értékes díjat, de egyik helyszínről sem került elő. Elképzelhető, hogy egy családtag vitte magával, és valahol elraktározva vár egy következő árverésre, vagy az énekes halála utáni kavarodásban kelt lába. Az bizonyos, hogy amennyiben előkerülne, a hagyaték gondozói azonnal visszakövetelnék. Talán a 2016-os Oscar-gála jó alkalom a szobor előkerüléséhez…

Nem tudjuk, hol lehet az Elfújta a szél Oscar-szobra. Azért szeretnénk visszakapni, mert az Michael gyermekeit illeti. Remélem, hogy egyszer csak előkerül – mondta a The Hollywood Reporternek Howard Weitzman, Jackson ügyvédje.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top