Iskolakezdés: utalvánnyal támogathatja a munkáltató

30 450 forint adható gyermekenként a munkavállalónak iskolakezdési támogatás címen 2014-ben, efölött megnőnek a juttatás terhei. Részletek.

A munkáltatók így csökkenthetik a családok iskolaszerekkel kapcsolatos költségeit: az alkalmazottak a több mint 30 ezer forintos, közoktatásban tanuló gyermekek után járó támogatást utalvány formájában kaphatják.
Ez a béren kívüli juttatás csak azokat a szülőket illeti, akik iskolás gyermeket nevelnek!

Iskolakezdési támogatásként olyan utalvány adható, amely az év végéig felhasználható tankönyv, taneszköz és ruházat vásárlására. Az utalványt közvetlenül a pénztári fizetésnél kell felhasználni, utólag nincs lehetőség számla elszámolására.

Az utalvány értéke több iskolás gyermek esetén többszöröződhet. Feltétele, hogy a támogatásban részesülő alkalmazott vagy házastársa gyermekei után családi pótlékra legyen jogosult. A támogatásban mindkét családi pótlékra jogosult szülő részesülhet még akkor is, ha a szülők egy munkahelyen dolgoznak. Az a szülő is kaphat iskolakezdési támogatást, akinek a gyermeke már elballagott az óvodából és szeptemberben kezdi az általános iskola első osztályát.

Az iskolakezdési támogatás a kirendelt alkalmazottaknak és a társas vállalkozás személyesen közreműködő tagjának is adható. A juttatás után a munkáltató fizeti a közterheket: 16 százalék személyi jövedelemadót (szja) és 14 százalék egészségügyi hozzájárulást (eho). Ha a támogatás meghaladja a 30 450 forintot, a többlet után 27 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie a munkáltatónak.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

Scroll to top