Kökény Tamás nagybőgős lett 2016 Virtuóza

A fiatal nagybőgős nyerte meg a Duna csatorna klasszikus zenei tehetségkutató műsorának fődíját

A Virtuózok pénteki élő fináléjában nagy volt a tét, itt dőlt el, hogy ki lesz 2016 Virtuóza, aki elnyeri a Duna közszolgálati csatornán április óta futó műsor 12 millió forintos fődíját. A fináléban az öttagú szakmai zsűrinek nem volt döntési jogköre, csupán véleményezhették az elhangzott produkciókat. A győztest a három finalista közül a nézők választották ki az egy hétig tartó, telefonos applikáción és SMS küldésen keresztül zajló szavazáson, amely a pénteki adásban zárult le.

A fináléban Holozsai Eszternek, Kökény Tamásnak és Váradi Gyulának két fordulóban kellett bizonyítania, egy-egy klasszikus és crossover darabot adtak elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kíséretével. Természetesen a fináléból sem maradhattak ki az extra produkciók: a Virtuózok zsűritagja, Miklósa Erika Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő meglepetés duettet énekelt Molnár Levente, Liszt Ferenc-díjas operaénekessel, aki kifejezetten a műsor kedvéért látogatott haza. Az InFusion Trio pedig a Virtuózok kilenc döntősével adott elő közös produkciót.

A szavazatok összesítése alatt tetőpontjára hágott a feszültség, végül Varga Edit és Bősze Ádám műsorvezetők bejelentették a Virtuózok második évadának győztesét: Kökény Tamás nagybőgős nyerte a műsor 12 millió forintos fődíját és a fellépési lehetőséget a New Yorki-i Carnegie Hall-ban. A másik két finalista 6-6 millió forintot nyert és koncertlehetőséget a londoni Cadogan Hall-ban illetve a Berlini Filharmonikusok Koncerttermében. A díjakat Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. vezérigazgatója, Havas Ágnes, az Armel Operafesztivál igazgatója és Békefi Veronika, a Neckermann utazási irodák ügyvezető igazgatója adta át a versenyzőknek.

Kökény Tamás nagybőgősA műsorban három különdíjat is kiosztottak. Az MTVA számára rendkívül fontos a tehetségek felkarolása, így a fináléba be nem jutott versenyzők közül Jakab Roland Attila kapta meg a közmédia különdíját. Ő képviselheti Magyarországot a Eurovision Young Musicians versenyen Kölnben, szeptember 3-án, az ifjú klasszikus zenészek versenyében. A díjat Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója adta át.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar különdíját Váradi László zongorista kapta, ő léphet fel közösen a Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző által vezényelt zenekarral. A Fornetti pedig egymillió forintot ajánlott fel Patkós Mariannak, hárfa vásárlására.

Forrás: MTVA
Fotó: Pentiás Nikolett

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top