A cikk előzménye: 1. Magyar konyha – a kezdetek
Ahogy az előző cikkben írtuk, a vándorlások korában az étkezés elsősorban a létfenntartást szolgálta. Viszonylag egyhangúan táplálkoztak őseink, amit csak a honfoglalás után, az itt élő népek szokásainak és ételeinek átvétele tört meg. A vadászó, halászó ősmagyarok életformája a letelepedés miatt is megváltozott: a lakhelyükön kellett megteremteni a létfenntartás feltételeit, így honfoglaló őseink átvették a korábban itt élő népek földművelési szokásait, kölest, árpát, búzaféléket termesztettek.
Jelentős változásokat hozott a honfoglalás a magyar gasztronómiában
A gabonamagvakat mozsárban zúzták össze, darájukból lisztjükből különféle pépeket készítettek, kását főztek. Később kenyér szerű kovásztalan, vékonyka kenyeret sütöttek, amit gyakran belemorzsoltak a levesbe, hogy tartalmasabbá, sűrűbbé tegyék. Napjainkra ez úgy változott, hogy apró kockára vágott kenyeret sütőben, vagy kevés zsiradékon, serpenyőben megpirítják és úgy teszik a levesbe.
A honfoglalás után ahogy fokozatosan bővült a családi gazdaság, úgy kapott az étkezésbe egyre nagyobb szerepet a pohánka (vagy más néven hajdina, keserűfűféle növény, magját héjtalanítva, porítva fogyasztották), rozs, zab, mák, csicseriborsó és a lencse.
Annak ellenére, hogy káposztát már több mint 4000 éve termeszti az ember, a magyaroknál csak a XII. századtól kezdődően terjedt el a fejes káposzta termesztése. A legrégebben ismert gyümölcseink közé a dinnye, füge, szilva, kökény, szőlő, szelídgesztenye sorolható. Ezeknek az íze természetesen elmarad a ma ismert, nemesített, gondozott fajtákétól, de bővítették honfoglaló őseink élelmiszereinek szerény választékát.
A felszíni sóbányászat megindulása lehetővé tette a só széleskörű elterjedését, amely egyetlen fűszere volt nagyon sokáig ételeink ízesítésének. A ma is ismert legkorábbi, Erdéllyel kapcsolatos írás 1075-ben említ sóbányát, pontosabban a magyar kancellária által kiállított dokumentum Torda sóbányáinak vámjáról beszél.
A honfoglalás után tehát bővült eleink éléskamrájának választéka, de az olyan fűszerekre, mint a torma, vagy a kapor, illetve a nádcukorra, a kávé megismerésére a középkorig várni kellett.
(Folytatjuk)