Mindent tud a lakástakarékról?

Nagy az érdeklődés iránta, hiszen ez a megtakarítási forma jár a legnagyobb és legstabilabb állami támogatással.

Ugyanakkor érdemes alaposan megismerni a különböző lehetőségeket, mivel különböző konstrukciókban, különböző hosszúságú lekötéssel is elindíthatjuk a szerződést.

Jól járunk-e, ha lakáshitellel kötjük össze? Ha nincs lakáscél a láthatáron, mikor megkapjuk az összeget, abban az esetben mit tehetünk? Lássunk pár gyakran felmerülő, alapvető kérdést a témában.

Összefoglaló a lakástakarékról

Jól járunk-e, ha lakáshitellel kötjük össze?

A bankok gyakran kínálnak olyan LTP szerződést, amely kombinálva van lakáshitellel. Ebben az esetben a megtakarítási idő lejártával hozzájutunk egy hitelhez – utána pedig nyilván még jön a törlesztőrészletek visszafizetésének időszaka.

Az előnye mindennek a kényelmesebb ügyintézés. A hitelképesség igazolása azonban ekkor is szükséges, ugyanúgy, mintha önmagában veszünk fel hitelt, és jelzálog bejegyzésére is sor kerülhet. A hátránya az LTP-vel kombinált kölcsönnek az lehet, hogy kedvezőtlenebb kamatot számít fel a bank.

Ennek a szabályaiban államilag kötött megtakarítási formának az esetén nem merülhet fel a pénzintézet részéről, hogy csak hitellel indítható lakástakarék. Bármennyire erre terelnének minket, ha nem szeretnénk, nem kell választanunk ezt a kombinált szerződést.

Lehet-e hosszabbítást kérni?

Az LTP-ben éves befizetéseinket annak 30%-ával megtoldja az állam, azonban azzal a megkötéssel, hogy csak ingatlannal kapcsolatos célokra lehet költeni. Ezek köre igen széles, ide tartozik még a nyugdíjasotthonba való bérlet vásárlása, lakáscsere esetén pénz kiegészítés, de még a házunk körüli járdát is megépíthetjük ebből.

Ám ha például leszerelhető redőnyt vennénk, és nem beépíthetőt, akkor már nem használhatjuk fel az összeget.

Nem alakult úgy az életünk, hogy azon a ponton lennénk, hogy vásárolnánk vagy felújítanánk ingatlant, vagy más módon hasznosíthatnánk az LTP-ben gyűlt összeget a futamidő lejártakor?

Szerencsére az LTP futamideje menet közben változtatható. Meghosszabbítható (kivéve, ha a leghosszabb, 10 éves periódust választottuk eredetileg), ám mivel a hosszabb változatok számlanyitási díja magasabb, lévén több pénzt fialnak, ezért a különbözetet be kell fizetnünk.

Végül: Hosszabbat vagy rövidebbet válasszunk?

Eredetileg az LTP arra a szép célra született, hogy a család előtakarékoskodhasson például a gyerekek első lakására. Ezért is olyan az eredeti formája, hogy egy szerződést kötő egy kedvezményezettnek kezd el benne megtakarítani, de emellett a szerződést nyitó fél magának is gyűjthet.

Ám mégsem a leghosszabb időtávra érdemes lekötni a pénzünket ebben a formában, hanem a legrövidebb, 4 vagy 5 éves forma az igazán kedvező.

Az LTP kamata elég csekély, az állami támogatás a komoly bónusz benne, ám ez egy maximalizált, nem növekedő összeg. Évente – bármilyen rég vagyunk benne – maximum 72 ezer forintot tesznek hozzá ilyen formában a befizetéseinkhez. Akár 240 ezer forint van benne, akár 2 millió, akkor is csak évi 72 ezer forintos pluszt nyújt az állam. Hosszú távon van, aki úgy véli, van olyan állampapír, ami jobban teljesít, mint az LTP.

Scroll to top