Norbi és Berni nyerte az Exek az édenben reality műsort

Egy páratlan páros nyerte az Exek az édenben reality műsort! Norbi és Berni vitte az exjátékosok által nekik ítélt fődíjat.

A győzelem pillanata az Exek az édenben vetélkedő fináléjában

A VIASAT3 Exek az édenben című párkereső reality-je tegnap este véget ért. Az indonéziai Bali szigetén végül már csak két pár maradt: hatalmas taktikázással Franciska és Tamás, valamint Berni és Norbi jutott be a fináléba.

Ez történt Exek az édenben fináléban

A műsor utolsó részében nem várt nehézségekbe ütköztek a játékosok, és sokkal több konfliktussal kellett szembenézniük, mint amire számítottak. Reggel váratlanul felbukkant Zsuzsi a villában és ő ébresztette a társaságot: Norbit és Bernit is. Természetesen a féltékenységi jelenet sem maradt el, majd sorban érkeztek tovább a kiesett játékosok: Milán, Barbi, Csaba és végül Andika.

Mint kiderült, az öt kieső nagy szerepet kapott az utolsó felvonásban.

Ti öten nem véletlenül költöztetek vissza a villába. Ti öten lesztek azok, akik eldöntitek, hogy melyik páros nyeri a játékot, és arról is ti fogtok dönteni, hogy mennyi pénzt vihetnek haza. – mondta a műsorvezető, Bódi Sylvi.

A végső ceremónián aztán Barbi nyitotta meg a sort, ő Franciskának és Tamásnak adta a fejenként rendelkezésre álló 2 millió forintot. Őt követte Milán, aki Norbinak és Berninek adta a pénzt, majd így tett Csaba is. Andika következett, aki sírva jelentette ki, hogy – bár Norbi áll hozzá a legközelebb – Franciskának és Tamásnak adja a pénzt. Utoljára Zsuzsi maradt, aki aztán eldöntötte a játékot: Norbinak és Berninek adta a pénzt rejtő csomagot.

Norbi, soha az életemben nem csalódtam még akkorát emberben, mint benned. Úgy éreztem, hogy ezt a tíz évet te fogtad, összecsomagoltad és eldobtad. Nem fogom tudni neked ezt megbocsátani, és soha sem fogom elfelejteni, úgyhogy Norbi, én ezt a zsákot ma nem neked adom, hanem az öcsédnek és a családodnak – mondta Zsuzsi.

Ezután Norbi sírva kért bocsánatot tőle, Franciska és Tamás pedig teljesen felháborodva – és saját magukat győztesként kikiáltva – pakoltak össze. Természetesen Tamás ekkor sem tudta elereszteni a gyeplőt:

Hát szánalmasak egytől egyik, én most is úgy érzem, hogy én vagyok a győztes. Én örülök neki, mert legalább a Berni nyert, jó helyre megy, ezt bírtam intézni.

Forrás: eurolex

Sztár:

Scroll to top