Seress Rezső est a Rózsavölgyi Szalonban 2016.02.23-án

Seress Rezső a 20. század legnagyobb magyar slágerszerzője volt. Fesztbaum Béla és a Kék Duna Szalonzenekar Dalok a kispipából címmel adott ki egy lemezt a zeneszerző dalaiból válogatva, melynek lemezbemutatóját 2016. február 23-án (kedden) tartják a Rózsavölgyi Szalonban (1052 Budapest, Szervita tér 5.). A bemutató résztvevői: Fesztbaum Béla Jászai-díjas színművész, Berki Sándor Dezső hegedűművész és László Ferenc kritikus.

Bemutatjuk a slágerszerzőt és az előadót.

Seress Rezső

Tragikus kelet-európai sors az övé, a 20. század legnagyobb magyar slágerszerzőjéé, aki kottát írni nem tudott, és saját elmondása szerint zongorázni sem igazán. Seress Rezső (1889–1968) cirkuszi artistának indult, majd egy balesetet követően döntött úgy, hogy táncos-komikus lesz, végül bárzongoristaként működött Budapest VII. kerületében, ahonnan nem szívesen mozdult ki: először a Dohány utcai Kulacsban, majd az Akácfa utcai Kispipában. Dalai tízezrek életére és előadók generációira voltak hatással, s az ő nevéhez fűződik az egyetlen magyar világsláger, a Szomorú vasárnap is, amelyet több mint 100 nyelven ismernek. Olyan művészeket találunk az először Kalmár Pál által 1935-ben rögzített dal későbbi megszólaltatói között, mint Billie Holiday, Sarah Vaughan, Ray Charles, Etta Jones, Elvis Costello, Serge Gainsburg, Sinéad O’Connor vagy Björk. A munkaszolgálatot is megjárt Seress a háború utáni években is bárzongorisaként kereste kenyerét, s bár nevét és dalait mindenki ismerte és elismerte – még a klasszikus zene olyan óriásai is, mint Toscanini és Klemperer – valódi, anyagiakban is kifejezhető siker soha nem lett az osztályrésze. 1968-ban önkezével vetett véget életének.

Fesztbaum Béla és a Kék Duna Szalonzenekar

Fesztbaum Béla Jászai Mari-díjas színművész, 1997 óta a Vígszínház társulatának tagja. Nemcsak elmélyülten ismeri, hanem lenyűgözően érzi is a két világháború közötti magyar slágerek világát. A lemezen az Óbudai Társaskör felkérésére született, 2014. november 5-én bemutatott, azonos című est zenei anyaga hallható: gyakorlatilag Seress valamennyi jelentős slágere. A pianínónál maga Fesztbaum Béla ül, partnere pedig a dalok előadásában a Berki Sándor Dezső irányításával működő, a klasszikus szalonzenekarok világát minden ízében tökéletesen megidéző Kék Duna Szalonzenekar.

Seress Rezső est a Rózsavölgyi Szalonban 2016.02.23-án

Forrás: Rózsavölgyi Kiadó

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top