Sztárban Sztár: vasárnap már a döntő következik!

A Sztárban Sztár 2014. évi vetélkedősorozat a végéhez érkezik vasárnap. Az élő showban kiderül, ki lesz Magyarország legsokoldalúbb előadója 2014-ben. Tóth Vera, Hevesi Tamás, Vastag Tamás, Kökény Attila és Pál Dénes küzdhet meg a címért.

Az énekesek két nagy dobással készülnek a hétvégi műsorra, lesz egy önálló szám és lesz egy duett feladat mindenkinek. Az előző adástól eltérően azonban nem a versenyzők fognak összeállni egy közös produkcióra, hanem mindenkihez érkezik majd egy-egy sztárfellépő. A döntőben csak és kizárólag a nézők szavazata számít, a zsűri vasárnap már nem fog pontozni.

Sztárban Sztár 2014 - a döntő résztvevői
Tóth Vera, Hevesi Tamás, Vastag Tamás, Kökény Attila és Pál Dénes

A műsorban szereplő hazai sztár-énekesek adásról-adásra megmutathatták, hogyan tudnak profiként, zenei legendák bőrébe bújni. Az elképesztő átváltozásokat profi stylistok, fodrászok, maszkmesterek segítették, hogy a műsor fellépői kinézetükben is megtévesztésig hasonlítsanak ahhoz, akinek a dalát előadják.

A profi háttérmunkára a döntőben is szükség lesz, lássuk kit kell megformáznia a versenyben marad öt énekesnek:

  • Tóth Vera – Janis Joplin
  • Hevesi Tamás – Demis Roussos
  • Vastag Tamás – Israel Kamakawiwo’ole
  • Kökény Attila – Loreen
  • Pál Dénes – Somló Tamás

A mindössze 27 évesen elhunyt Janis Joplin amerikai rock- és blues-énekesnő bőrébe bújik tehát Tóth Vera. Afelől semmi kétség nem lehet, hogy Vera bármelyik számot el tudja énekelni, az est nagy kérdése, hogy mennyire lesz az előadásmód „Tóth Verás”, azaz mennyire tud belebújni Janis Joplin bőrébe?

Hevesi Tamás a legutóbbi adásban kiugrándozhatta magát, most egy jóval mikrofonállványhoz kötöttebb előadót kell megformálnia. Demis Roussos érzelmesen remegős, magas hangján megszólalni nem lesz kis feladat, ám Tamás eddig is mindent megtett a sikerért, miért lenne ez másként a döntőben?

Israel Kamakawiwo’ole hawaii-amerikai zenész, énekes halálakor 343 kg-ot nyomott, így feltehetőleg a stylistok, fodrászok, maszkmesterek feladata lesz nehezebb, Vastag Tomi nyilván boldogul majd a hangi feladattal.

A végére hagytuk, de lehet hogy az elején,mint a két legnagyobb esélyest kellett volna megemlíteni Kökény Attilát és Pál Dénest. A Sztárban Sztár élő showkban leadott szavazatok száma nem ismert, de feltehetőleg nem nyúlunk nagyon mellé ha azt gondoljuk, mindkét énekes kiemelkedő számú szavazatot kaphatott, ráadásul a zsűri is kegyeibe fogadta őket. Az utolsó megmérettetése Kökény Attila ismét női ruhába bújik, Loreen 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalával, az Euphoriával kell feltehetőleg megbirkóznia.

Látszólag könnyebb feladatot kapott Pál Dénes, annyiban mindenképp, hogy végre férfiként léphet a színpadra, bár amint kiderült, Majkában nőnek öltözve is felébresztett valamit… És hogy miért mondjuk, hogy látszólag egyszerűbb a feladat? Mert egyrészt magyarul énekelni egy ismert számot mindig nehezebb, mint angolul, másrészt Somló Tamás és Dénes hangi adottságai teljesen eltérnek egymástól. Előbbi képes a padláson lévő hangok kiéneklésével, utóbbi pedig a pincéből is felhozza a hangokat.

Keresztes Ildikó és Pál Dénes a Mokkában

És hogy ki nyeri a Sztárban Sztárt 2014-ben? Már egyszer elárultuk itt a magazinban, most csak megismételni tudjuk: a nézők!

 

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top