Verekedés reflektor miatt – gellénházi férfit gyanúsítanak

A közlekedés néha produkál érdekes dolgokat. Egy 47 éves gelénházi férfit arra figyelmeztetett a vele szemben haladó autós, hogy reflektorral közlekedik. Verekedés lett a vége. Rövid rendőrségi hír – 2014. december 2.

Egy 47 éves gelénházi férfi ellen javasolt vádemelést a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság, aki miután Gellénháza és Iborfia között reflektorral közlekedett autójával, súlyos sérülést okozott az őt figyelmeztető autósnak.

Gellénháza és Iborfia között tört ki a verekedés

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 43 éves gellénházi férfi 2014. június 27-én 22 óra 30 perc körüli időben autójával haladt Gellénháza és Iborfia között, amikor észlelte, hogy a vele szemben közlekedő autós reflektort használt. A férfi többször rávillantott az autósra, azonban mivel a szembejövő továbbra sem vette le a fényszórót, megfordult és utána indult, hogy szóban is figyelmeztesse.

A 47 éves gépkocsivezető végül megállt az út mellett, majd a két férfi között szóváltás alakult ki és az is kiderült, hogy korábbról már ismerték egymást. A vita közben a kérdőre vont férfi többször ököllel arcon ütötte a 43 éves másik autóst, aki a földre esett, a másik férfi pedig elhajtott a helyszínről. Az ütések következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A támadót a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését részben elismerte; azonban úgy nyilatkozott, hogy mindezt azért tette, mert a másik férfi kezében kést látott.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya B. J. gellénházi lakos ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.

Forrás: police.hu

{adinserter 4}

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top