A zászlók története

A zászlók egyidősek az emberi kultúrával, végigkísérték az embereket a különböző korokon, a társadalmi és gazdaság-politikai változásokon át napjainkig. A zászlók története dióhéjban.

Magyar zászlóA zászlók tudománya a vexillológia, ami a kialakulásukkal, fejlődésükkel, történetükkel foglalkozó rendkívül fiatal tudományág. A nevét a régi római légiók vexillum nevű zászlójáról kapta, mely egy rúdra erősített, keresztrúdról lelógó zászlófajta (lent, kiskép) volt.

Ősidők óta szükségét érezte az ember annak, hogy valamiképpen megkülönböztesse magát a többi családtól, néptől, nemzetségtől. Ennek eszközéül különböző jeleket, jelképeket használt, mint például a címer, a címerállat, vagy a zászló. A zászlók története szorosan összefügg a történelemmel, a bennük megjelenő változások nagyjából tükrözik egy-egy adott nép, nemzettség vagy más csoport átalakulását, változásait.

Ha a zászlók meghatározása lenne a feladatunk, akkor azt mondhatnánk, hogy különféle alakú, színű és anyagú jelképek, melyek alkalmasak egy személy, egy csoport, egy nemzet, vagy egy eszme beazonosítására. Lehetnek rúdra erősítettek, árbocra (őrfára) felvontak, vagy csak valahova leterítettek egyaránt.

Vexillum
Vexillum

Kezdetben a zászlók egy törzset, népcsoportot szimbolizáltak. Később az ősközösség felbomlásával a csoporton belüli rivalizálás során egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak a sámánok, a vének, a főnökök. Megjelentek a személyi és a hatalmi különbségek, státuszok.

A kialakuló ellentétek szükségessé tették a jelekben, jelképekben való elkülönülés megjelenítését, ezek kezdetleges formái a fejfedők, a legyezők, kopják, stb. lettek. A zászlók kialakulása és használata a szövet megjelenésével függ össze. Eleinte csak különböző színű, alakú szalagokat erősítettek fegyvereikre, eszközeikre az emberek, majd mintákat, szöveget festettek ezekre az egyre nagyobb, egyre szélesebb zászló szerű szövetekre.

Az első zászló, ami biztos hogy szövetből készült, i.e. 1122-ben, Kínában jelent meg. Európába a perzsák és az arabok közvetítésével érkezett a zászló használatának szokása. A legkorábbi római katonai lobogókat i.e. 105-ben kezdték használni: ezek voltak a teljesen vörös, vagy bíbor színű anyagból készült vexillumok.

Érdekes, hogy míg a zászlók használatára időszámításunk kezdete előttről vannak bizonyítékaink, addig a címerek megjelenését csak a X. – XI. századra teszik a történészek…

Az Európai Unió zászlói
Az Európai Unió zászlaja
Scroll to top