Az ENSZ döntése alapján minden év január 27-e – az Auschwitz–Birkenau tábor felszabadulásának évfordulója – a nemzetközi holokauszt-emléknap. Ebből az alkalomból idézzük fel, milyen történelmi mérföldkövek jelzik a magyar zsidók útját ebbe a haláltáborba.
Sajnos Magyarország 1944-t, a német megszállást megelőzően is aktívan részt vett a zsidók kirekesztésében.
A zsidóság II. világháborús üldözése nem volt előzmény nélküli. Már 1920-ban, az egyetemi jogokat szabályozó törvénycikkben csorbították a nemzetiségek jogait. A numerus clausus kimondta, hogy az országban élő „népfajok, nemzetiségek” nem tanulhatnak nagyobb arányban az egyetemeken, mint amekkora a részarányuk az összlakosságon belül.
1938-ban megszületett az első zsidótörvény, melynek értelmében a sajtó, az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamara tagjainak, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20 százaléka lehetett zsidó, azaz izraelita vallású.
1939-ben tovább folyt a kirekesztés politikája: az ún. második zsidótörvény vallástól függetlenül zsidónak minősítette azt, akinek legalább egyik szülője vagy legalább két nagyszülője zsidó vallású volt, s őket eltiltotta az értelmiségi pályán való működéstől.
A zsidók házasságának szabályozását 1941-ben iktatták törvénybe. A harmadik zsidótörvény megtiltotta a zsidók és nem zsidók közti házasságot, és „fajgyalázásnak” minősítette a nem zsidók és zsidók közti házasságon kívüli nemi kapcsolatot.
A Magyarország német megszállása alatt működött, Sztójay Döme által vezetett kormány rendeleteket alkotva – köztük a sárga csillag viselésé vonatkozót is – juttatta a magyar zsidóságot az Auschwitz–Birkenau táborba. Több mint 400 000 zsidót zártak gyűjtőtáborokba, majd hurcoltak el Magyarországról.
Később a nemzetiszocialista rendszer más csoportokat is üldözött vagy próbált megsemmisíteni, így a romákat, a fogyatékkal élőket, a homoszexuálisokat és a rendszer politikai ellenségeit.
Forrás: MTVA | 2014. január 27.
Kapcsolódó webhelyek
