A show ötödik vasárnap esti etapjában Stohl Luca és Peller Károly a Call me maybe című dalt adta elő. Mint később kiderült nem hozott nekik szerencsét Carly Rae Jepsen dala és búcsúzni kényszerültek a műsorból. De melyik volt a legsikeresebb produkció?
A nyolc még versenyben lévő páros ismét beleadott apait-anyait, amit a zsűri ismét nagylelkűen díjazott, hiszen négy páros megkapta tőlük a lehető legmagasabb pontszámot. Közülük az este egyik legsikeresebb produkcióját a Mádai Vivien – Csipa kettős mutatta be. A délibábos Hortobággyal elvarázsolták a közönséget!
Részlet az Erzsébet című zenés játékból
Oláh Gergőék megint megúszták

A műsor végén a Zimány Linda, Oláh Gergő párossal várták Tilla mellett a végeredményt (Gergőék feje fölött a múlt adásban is rezgett a léc), akik végül megúszták a kiesést és készülhetnek a jövő vasárnapi produkciójukra.
A néző szavazatok tehát jelentősen átrendezték a listát. Az április 30-a után állva maradt párosok:
Továbbjutottak
Janicsák Veca – Simon Kornél
Emílio – Ábel Anita
Judy – Erdei Zsolt
Csipa – Mádai Vivien
Oláh Gergő – Zimány Linda
Völgyesi Gabi – Sági Szilárd
Vastag Csaba – Ábrahám Edit
A mezőny tehát egyre sűrűbb, ezek után szinte lehetetlen megjósolni, hogy a következő vasárnap ki fog kiesni a fentiek közül.
Forrás, fotók: tv2