A vörösborfoltot akkor távolítjuk el hatásosan, ha a kezelésünk nyomán a ruhadarabon semmi nem utal arra, hogy ott valaha is vörösborfolt volt. Házi praktika a magazinban!

A legjobb családban is előfordul, hogy figyelmetlenségünk, ügyetlenségünk folytán kiborul a vörösbor, egyenesen a fehér abroszra, ne adj Isten egy fehér blúzra, nadrágra. Én például sosem tudtam úgy tölteni a palackból, hogy a helyére tett vörösboros üvegen végig ne gördült volna egy-két csepp bor, hogy aztán megüljön a palack alján szétterülve az abroszon…
Ilyenkor az idegesítően humoros vendégeink a vörösborfolt ellen a meleg ollót javasolják, azaz kivágatnák velünk a foltot egy ollóval, mondván ezen már úgysem segít semmi!
A vörösborfoltnak azonban van egy ősi és a mai napig hatásosan alkalmazott módszere. Ha étkezés közben kerül a bor a fehér abroszra, akkor emiatt felesleges megszakítani az evést azzal, hogy leszedjük gyorsan az asztalterítőt. Inkább végezzünk helyi kezelést a vörösborfolton citrommal és sóval!
A módszer a következő: célszerű, ha a folt alá egy szalvétát, vagy papírtörlőt teszünk, majd néhány csepp citromlevet csepegtetünk rá, ezt követően pedig jól megsózzuk. A citromlé feloldja, a só magába szívja a bort. Természetesen ettől nem fog eltűnni, ezután némi áztatás és mosás is kell, de ha ezt a gyors beavatkozást elvégezzük, akkor valószínűleg nyom nélkül el fog tűnni a vörösborfolt.
Az áztatás során néha a vörösborfoltunk elkékül. Semmi pánik, ez előfordulhat, ettől még a mosás után el fog tűnni!
A vörösborfoltot ezzel a módszerrel hatásosan távolíthatjuk el, azaz a kezelésünk nyomán a ruhadarabon semmi nem utal majd arra, hogy ott valaha is vörösborfolt volt!