Éjjel-Nappal Budapest 2017.01.05, csütörtöki rész tartalma

Éjjel-Nappal Budapest 2017.01.05 csütörtök: Reggel Simon Tina mellett ébred, de még mindig nem szexeltek. Tina bele van zúgva Simonba, aki viszont „lassan akar haladni” – ám igazából nem tudja kiverni a fejéből Patrit. Levi közben nagyban készülődik a családi wellness-napra, amit Patriékkal fog tölteni. Mikor Patriék eljönnek Leviért, kiderül, hogy van még két szabad jegyük, és a lelkes Bálint rögtön meghívja Simont és az új barátnőjét. Nem lehet nemet mondani, így együtt indul el a nagy csapat. Simon számára nehezen telik a nap, meg kell ígérnie Tinának, hogy ma lefekszenek egymással. A wellness-hotelben elköltött vacsora súlyosan telik: betekintést kapunk róla, hogy Bálint kényszeres kajaparája milyen hatással van a kis család életére. Közben Simon leitatja Tinát, hogy ne kelljen lefeküdnie a lánnyal. Éjjel azonban se Patri, se Simon nem tud aludni…

Tamás nem bírja tovább, hogy Paulával épp szünetet tartanak, és bedobja magát. Megszervez egy szuper romantikus napot egy vízparti házikóban. Legnagyobb örömére Paula belemegy a dologba. De mivel Tamás úgy véli, nem szabad hibáznia, iszonyú feszülten viselkedik. Ezzel idegesíti Paulát: minden rendben! De Tamás azt hiszi, még többet kell nyújtania. Erotikus játék gyanánt ágyhoz bilincseli a lányt, mikor egyszer csak füst szivárog be a helyiségbe. Valami ég. Tamás pánikba esik, és kimenekül a hajóról… Közben egy pillanatra megfeledkezik Pauláról.

Karola aggódik Adri miatt, mert megtudja, hogy apja a lány akarata ellenére magával akarja vinni Adrit Nyíregyházára. Szeretne még egyszer beszélni a lánnyal, de Gyula még ezt sem engedi meg. Karola bepipul: Gréti és Bori segítségével ki akarja szabadítani a lányt apja karmai közül. Egy kalandos akció során sikerül is a terve. Kiszabadítják a lányt, és felteszik egy Győrbe induló buszra. Karola Adrinak adja a Gyulától kapott pénzt, mert a lánynak semmije sincs. Gyulának nem sikerül kiszednie Karolából, hogy hol van a lánya. Karola leszámol az apjával.

Éjjel-Nappal Budapest 2017.01.05 csütörtök

A sorozat 933. részét 19:30-tól tűzi műsorára az RTL Klub. Országos tévépremier! Az epizód megtekintése 12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Szereplők az Éjjel-Nappal Budapestből
Éjjel-Nappal Budapest 2017.01.05 csütörtök. Az epizód tartalma

Forrás: RTL Klub

Ha tetszik, jelezd nekünk:

Scroll to top