Éjjel-Nappal Budapest 2017.04.18

Ramóna csütörtök éjjel egy egészséges kislányt szült! Barbi és Joe borzasztóan örülnek, és örömük csak fokozódik, mikor Ramóna továbbra is kitart elhatározása mellett, és aláírja az újszülött Míra örökbe adási szerződését. Ramóna nem tud mit kezdeni a kislányával, és gyorsan menekülőre fogja. Elköltözik az albérletből egy otthonba. Barbi és Joe váratlanul megkapják a kicsit, és magukon kívül vannak a boldogságtól, hogy végre szülők lettek.

Miután Maja megint összeszólalkozik Evelinnel, és a színi tanfolyamon is keményen kritizálják, a lány úgy érzi, senki sem érti meg, és előtörnek kisebbségi érzései. Jól esik neki, mikor az egyik színész tanodai társa, Zsombor felajánlja a segítségét, hogy együtt gyakoroljanak. Maja azt hiszi, hogy bejön a jóképű fiúnak, és a kedvéért nagyon kicsinosítja magát. A „házi feladatokat” randiként értelmezi, és teljesen félreérti a fiú szándékait. Mikor Zsombor a fejéhez vágja, hogy könnyen akar sikerhez jutni, a színészetért meg kell dolgozni, Maja mérgesen kidobja a fiút a lakásból.

Tamás már nagyon várta, hogy együtt töltse a napot a barátnőjével, de mivel Barbi aznap nem tud bemenni a fodrászatba, Paulának kell beugrania helyette. Tamás le van törve, és ez csak fokozódik, amikor Paula megbízza, hogy Alexával hozzák el a fodrászat megjavított kanapéját. Paula azt reméli, hogy így végre kicsit közelednek majd egymáshoz. Tamás és Alexa végigvonszolják a kanapét Budapesten, de ahelyett, hogy barátkoznának, csak összevesznek.

Éjjel-Nappal Budapest 2017. április 18., kedd

A sorozat 1003. részét 20:35-től tűzi műsorára az RTL Klub.

A csatorna saját gyártású telenovellájának országos tévépremierje! Az epizód megtekintése 12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Szereplők az Éjjel-Nappal Budapestből
RTL Klub sorozat: Éjjel-Nappal Budapest 2017.04.18 kedd. Az epizód tartalma

Forrás: RTL Klub

Scroll to top