
A hosszú felkészülési időben – egyebek mellett – a webáruházaknak is át kell fogalmazniuk általános szerződési feltételeiket 2014. június 13-án hatályba lépő jogszabály miatt.
Jelenleg a távollevők között kötött szerződések szabályait a 17/1999. (II. 5.) Kormány rendelet tartalmazza, ami a fenti időponttól megszűnik, helyét a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormány rendelet veszi át, melyben újraszabályozták a fogyasztók (vásárlók) és a vállalkozások közötti szerződések részleteit, a cél, hogy a fogyasztók jogairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültessék a magyar szabályozásba.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya az MTI érdeklődésére közölte: az új szabályozás egyrészt egységesíti az üzleten kívüli, illetve a távollévők között kötött fogyasztói szerződésekre vonatkozó szabályokat, másrészt javítja a fogyasztók védelmét az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések és a távértékesítés esetén, beleértve az online ügyleteket is.
Elállási jog
A kormányrendelet az üzleten kívüli és a távollévők közötti szerződések esetében a fogyasztót jelenleg is megillető indokolás nélküli elállási jog érvényesítésére kiszabott jelenlegi nyolc munkanapos határidőt tizennégy napra növeli. Emellett az elállási jogról való tájékoztatás elmulasztása esetén az elállási határidő tizenkét hónappal meghosszabbodik.
Tájékoztatási kötelezettség
A kormányrendelet előírja, hogy a vállalkozás köteles a szerződéskötés előtt a fogyasztót tájékoztatni az őt megillető kellékszavatossági és jótállási jogról olyan módon, hogy a fogyasztó számára világos legyen e két jog tartalma közötti különbség.
A jelenlegi hazai gyakorlatban ugyanis sokszor problémát okoz a „garancia” kifejezés elterjedt alkalmazása, amely alatt a vállalkozások esetenként jótállást, máskor kellékszavatosságot értenek, ezzel könnyen félreérthető, nem kellően világos tájékoztatást nyújtva a fogyasztóknak.
Telefonos ügyfélszolgálat
A kormányrendelet megtiltja, hogy a vállalkozások a telefonos ügyfélszolgálatot emelt díjas szolgáltatásként nyújtsák.
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormány rendelet a 2014. évi 30-as Magyar Közlönyben jelent meg, a közlöny ide kattintva letölthető.
Forrás: MTI | 2014. március 10.