Gőzerővel készül a Halálos iramban 7. része

Egyre több hír lát napvilágot a most előkészületben lévő Halálos iramban 7. című akciófilmről. A legfrissebb (mai) hír az, hogy Kurt Russel is csatlakozik Vin Diesel csapatához, elfogadta a felkérést az akciófilm-sikersorozatba. A Halálos iramban 7 bemutatója a tervek szerint 2014 nyarán lesz.

Egyelőre Kurt Russel, Jason Statham és Tony Jaa az új arc a Halálos iramban 7. sztárjai között

A cikk a hirdetés alatt folytatódik!

Vin Diesel
Vin Diesel (középen) a Halálos iramban 6. londoni bemutatóján
Gőzerővel vágott bele a 7. résznek, Kurt Russel, Jason Statham és Tony Jaa már leszerződött hozzá.
(Kép:UIP Dunafilm/filmrakat.hu)

Kurt Russel

Vin Diesel facebook oldalának több mint 47 millió (!) rajongója van, tehát ha valamit el szeretne mondani közönségének, akkor elég kiposztolnia a facebookon. Így tett most is: közzé tette, hogy megtiszteltetés lesz számára Kurt Russellel együtt dolgozni. A bejelentés nincs egy napos, de már 240 ezernél több like-ot kapott.

Hogy pontosan mi lesz Kurt Russel szerepe a sikersorozat hetedik részében, azt még nem tudjuk, az új főgonosz azonban már ismert: Jason Statham lesz az, ahogyan azt a hatodik rész végén beharangozták.

Tony Jaa

Az Ong Bak-filmek sztárja, Tony Jaa is csatlakozik Vin Diesel csapatához a Halálos iramban 7. epizódjában. A thaiföldi kick-box sztár világszerte hatalmas rajongótábornak örvend, Európának Luc Besson mutatta be, az ő cége forgalmazta Ázsián kívül az első Ong Bak-filmet. Tony Jaa szó szerint alulról verekedte be magát az akciófilmek élvonalába. Eredetileg elefántpásztor volt, majd elképesztő kick-box tudásának köszönhetően kaszkadőr lett, s végül főszerepet kapott, amely egyből sztárrá tette. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Halálos iramban 7-ben melyik oldalon harcol majd.

Dubaji forgatás, visszatér a régi csapat

Sikerült megállapodni, így már biztos, hogy a Halálos iramban hetedik részében dubaji jelenetek is lesznek. A film alkotói számára nem csak a sivatagi város elképesztő látványvilága miatt érdekes Dubaj, hanem azért is, mert a produkció 30 százalékos költség visszatérítésben részesül. Már közzé is tették a felhívást, amelyben helyi statisztákat toboroznak. A forgatás 2013. szeptemberében kezdődik. Természetesen visszatér Vin Diesel, Paul Walker, Dwayne Johnson és Michelle Rodriguez.

Kapcsolódó webhely

Vin Diesel idővonalra feltöltött képe és a cikkben említett bejelentés

Scroll to top