
A Brit Statisztikai Hivatal (Office for National Statistics – ONS) közleményében az előzetes becslések alapján számított tavalyi gazdasági növekedés mértékét tette közzé. Ugyan a növekedés hat éve nem látott mértékű, ám még így is bőven alatta marad a gazdasági válság előtti szintnek.
A becslés szerint a gazdasági növekedés fő indikátora, a GDP az utolsó negyedévben 0,7 %-kal nőtt az előző negyedévihez képest. A négy gazdasági ág közül háromban nőtt az előállítás a harmadik negyedévihez viszonyítva, ezen belül a mezőgazdaságban 0,5%-os, a termelésben 0,7%-os, míg a szolgáltatások területén 0,8%-os a bővülés. Ezzel szemben az építőiparban 0,3%-os csökkenés figyelhető meg 2013 végére. A Statisztikai Hivatal hangsúlyozza, hogy hat éve ez a leggyorsabb növekedés, ám annak mértéke még jócskán elmarad a 2007-es növekedési szinttől. A 2013-as negyedik negyedévi GDP az előzetes becslések szerint 1,3%-kal marad alatta a 2008. I. negyedévi értéknek. 2009-ben 7,2%-os csökkenést tapasztalhattak meg a britek, miközben az addigi csúcspontjáról a mélypontig zuhant a bruttó hazai termék.
A 2007 végén, 2008-ban kitört gazdasági válság óta ez rendkívül örömteli hír, úgy tűnik, Európában, ha lassan is, de beindul a gazdasági növekedés – véli az Alpari.com. Szakértők szerint azonban 2014-ben még korai a válság végéről beszélni, sőt olyan hangok is szárnyra keltek, miszerint ez az év lesz az összeomlás éve. Ez utóbbi vélemények hangoztatói szerint aranyba kell fektetni, mivel a „felfújt lufi” bármikor kipukkadhat. Szerintük nem tartható fenn az az állapot, amikor a társadalom felső 1%-a vagyont vagyonra halmoz, miközben egyre szélesebb rétegeket fenyeget az éhhalál réme. Emellett azt a problémát is kezelni kell, miszerint egyre szélesebb körben alkalmaznak robotokat és számítógépeket emberi munkaerő helyett.
A Statisztikai Hivatal közleménye szerin, ha az egy évvel korábbi szinthez viszonyítjuk, azt is megfigyelhetjük, hogy a GDP 2,8%-kal magasabb 2013. utolsó negyedévében. Az egész évi növekedés üteme pedig, ha hihetünk az előzetes számításoknak, 1,9%-os bővülést mutat 2012-höz képest. Hozzáteszik, hogy az előrejelzés számításaihoz csupán kevesebb, mint felét használták annak az adatmennyiségnek, mint amennyi adat a végleges számokhoz szükséges.
Ha Nagy-Britannia többi gazdasági adatát vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy a fogyasztói árindex 2%-os, a munkanélküliségi ráta 7,1%-os szinten áll a negyedik negyedévben.
Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal még nem tett közzé hasonló előrejelzést 2013 utolsó negyedévére vonatkozóan, ám a korábbi adatokból látszik a folyamatos bővülés, a harmadik negyedévben ez 1,8%-os az előző év harmadik negyedévéhez képest. A növekedés valószínűleg tovább folytatódott az utolsó három hónapban is, novemberben például az ipari termelés 3,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Ennek hajtóereje főként a járműgyártás és az ehhez kapcsolódó beszállítói háttér eladásainak bővülése volt.
A harmadik negyedévet tekintve a munkanélküliségi ráta 9,8%, 2013-ban folyamatos csökkenést mutat, a 2013. évi fogyasztói ár-index (infláció) mértéke 1,4% az előző évihez képest.
A magyar gazdaságban is elindultak a pozitív folyamatok: nő a versenyképesség, jelentős az exporttöbblet, ez utóbbi segít az ország külső adósságállományának csökkentésében. Magyarország növekvő pályára lépett 2013-ban, ez a folyamat várhatóan az elkövetkezendő években is így lesz. Ugyanakkor van még hová fejlődni: hiszen a régió országai nálunk sokkal jobb eredményeket produkálnak – az európai átlag GDP-hez viszonyítva Lengyelország, Szlovákia és a balti államok is megelőztek minket. Az IMF (Nemzetközi Valutaalap) becslése szerint az elkövetkezendő öt évben Magyarországon 1% alatt marad a növekedés üteme.