Mindenszentek és halottak napján forgalomkorlátozásra és rendőri irányításra kell számítani a temetők környékén – jelentette be Óberling József az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
A közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón Óberling József közöle, a rendőrség idén is a polgárőrséggel közösen segíti a közlekedést, és vigyáz a látogatók biztonságára.
A temetők környékén fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők csütörtöktől, amely elsősorban a közúti forgalom segítésére irányul, de a közlekedési szabályok megszegői ellen is fellépnek.
Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője elmondta, az ünnep alatt a rendőrség a közutak kezelőivel egyetértésben számos ideiglenes parkolóhelyet jelöl ki, illetve esetenként forgalomkorlátozást rendel el. A nagyobb temetők környékén kikapcsolják a jelzőlámpákat és rendőrök irányítják a forgalmat. A rendőri vezető ezért arra kérte az autósokat, hogy ne „megszokásból” közlekedjenek, figyeljék a közúti jelzéseket, és ha tehetik, már elindulás előtt tájékozódjanak a várható változásokról.
Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztálynak vezetője felhívta a figyelmet, hogy ilyenkor gyakrabban előforduló bűncselekmények a gépkocsi feltörések és zseblopások. Otthonról csak a legfontosabb dolgokat vigyék magukkal a temetőbe, kézi táska helyett az értékeket inkább ruha alatt helyezzék el – javasolta a rendőr alezredes. Fontosnak nevezte, hogy az autók ajtaját és ablakait mindig zárják le, illetve ne hagyjanak látható helyen semmilyen iratot és értéket a gépkocsiban. A csomagokat a temetőkben sem szabad őrizetlenül, a sírokon hagyni – emelte ki.
Ha problémát észlelnek, akkor keressék a rendőröket, polgárőröket, amennyiben pedig észlelték, hogy feltörték vagy ellopták járművüket, mielőtt bármihez hozzáérnének, értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 112 központi telefonszámon. Németh Ágnes kérdésünkre elmondta, ilyenkor nem nő a bűncselekmények száma, de áttevődik az elkövetés helye a zsúfolt temetőkre vagy a magára hagyott lakásokra.
Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke közölte, hogy az ország egész területén fokozott járműszolgálatot látnak el, a rendőrökkel közösen és önállóan is látnak el szolgálatot. Hozzátette, elsősorban a parkolók biztonságára és a látogatókra figyelnek majd, de járőröznek a településeken is, hiszen ilyenkor sok családi ház marad őrizetlenül.
Forrás:OrientPress Hírügynökség (OPH)