A nyolc koraszülött csecsemő augusztus 5. és 10. között halt meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályán.
A koraszülött osztály bezárása nem indokolt
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt – jelentette ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár hétfőn késő este Miskolcon, miután megbeszélést folytatott az intézményben történt koraszülött-halálesetek miatt.
Szócska Miklós közölte, a kórház a harmadik haláleset után jelzett és megkezdte az intézkedéseket. Hozzátette: gyorsan, egymás után bekövetkezett eseményekről van szó. Elmondta, átnézik a térségre jellemző megbetegedési és halálozási statisztikákat, hogy szélesebb összefüggésében kezeljék a jelenséget. Szócska Miklós hétfőn este Miskolcon kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni. A halmozott esetek összefüggéseit, történéseit szeretnék megérteni, hogy milyen kapcsolatok vannak a halálesetek között – mondta.
Rendőrségi és Ügyészségi vizsgálat
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn rendkívüli vizsgálatot rendelt el a Borsod megyei kórházban történt koraszülött-halálesetek miatt. Emellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház igazgatóját. A kormány az ügyészségen bejelentést tesz az ügy körülményeinek kivizsgálására, és az MTI információi szerint a borsod megyei rendőr-főkapitányság is vizsgálatot indított az ügyben.
Felfüggesztették Csiba Gábor főigazgató-főorvost
Szócska Miklós elmondta, hogy mindenképpen szeretnék biztosítani a pártatlanságot, ezért Csiba Gábor főigazgató-főorvost állásából felfüggesztették és a vizsgálat ideje alatt Nagy Gábor orvosigazgató veszi át a kórház irányítását. Erről a főigazgató annyit mondott, hogy ő is kérte volna felfüggesztését a vizsgálat idejére.