A PDSZ elnöke a pedagógus béremelésről és a problémákról

Számos probléma tapasztalható a tanévkezdés után is a közoktatásban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint.
Budapest, 2013. szeptember 6., péntek (MTI)

Mendrey László, a PDSZ elnökének sajtótájékoztatója

Számos probléma tapasztalható a közoktatásban a tanévkezdés után is, a tanárok bérezésétől kezdve a tankönyvellátáson át a tanulók 16 óráig való kötelező iskolában tartózkodásáig – mondta Mendrey László, a PDSZ elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Az ígért béremelésnek csak 60 százalékát kapják a pedagógusok

A problémák között említette, hogy az ígért béremelésnek csak 60 százalékát kapták meg a pedagógusok, akiknek alapbére ugyan emelkedik, ám vannak közöttük olyanok, akiknek a jövedelmük csökken, mert a rendszer eltörölte a túlóradíjat, s „ez egyre komolyabb indulatokat szül„. Szerinte nem egyértelmű, hogy az 1992 előtt nem közalkalmazotti viszonyban oktató kollégák munkaidejét beszámítják-e a munkabérek megállapításánál.

A tanóraterhelés indokolatlan 22 óra felett

Mendrey László arról is beszélt, hogy vannak olyan iskolák, ahol már most heti 32 tanórát osztottak a tanárokra, máshol ez a szám 24 vagy 26 óra. Annak a véleményének adott hangot, hogy „a tanárok minden 22 óra feletti tanóraterhelése minőségellenes és szakmailag indokolatlan„. Mint mondta, nem lenne szabad meghatározni, hogy hol készüljön fel a tanár az óráira, az iskolában vagy otthon.

Kaotikus a tankönyvellátás helyzete

A PDSZ elnöke szólva úgy fogalmazott, hogy a tankönyvellátásban vannak fennakadások. Példaként hozta fel erre, hogy az egyik általános iskolában az 512 tankönyvcsomagból 350 volt „problémás„. A helyzet szerinte ott „abszolút kaotikus„.

Számos probléma van a tanévkezdés után is.
Számos probléma van a tanévkezdés után is. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnökének sajtótájékoztatója

Túlterhelt diákok, iskolák, pedagógusok

A szakszervezeti vezető úgy látja, a tanulók minden nap 16 óráig tartó kötelező iskolában tartózkodásának biztosítására az iskolák nem alkalmasak, mert kevés erre a helyük, ahogy a mindennapos testnevelés kivitelezése is ezért ütközik akadályokba. Úgy vélte, a gyerekek túlterheltek, és nonszensznek nevezte, hogy a 9. osztályban egy héten kétszer van 8, kétszer 7 és csak egyszer 6 tanóra.

Mendrey László szerint az a panaszáradat, amely a PDSZ-be eljut, a kormányzati sikerkommunikációnak homlokegyenest az ellenkezője, holott a közoktatás vezetőinek értelmes párbeszédet kellene folytatniuk az abban résztvevőkkel. Szólt arról is, hogy a jövőben felmérik tagságuk körében, mekkora a támogatottsága egy esetleges sztrájknak, ugyanakkor az e melletti döntést választmányuknak kell a későbbiekben kimondania – tette hozzá.

(Forrás:MTI)

Scroll to top