A Pető Intézet továbbra is megkapja az állami támogatást

Megkapja a szükséges állami többlettámogatást a Pető Intézet, melynek eljuttatását szerződéssel garantálja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Az Index szerdán még arról számolt be, hogy nem kap plusz 420 millió forintos támogatást a nehéz pénzügyi helyzetben lévő Pető Intézet, bár az oktatási államtitkárság múlt heti bejelentése után még az intézmény vezetésében is sokan abban reménykedtek, hogy a tárca kihúzza őket a bajból.

A szükséges források harmadát a Pető Intézet teremti elő

Az Emmi köznevelésért felelős államtitkársága közleményében hangsúlyozta, hogy a Pető Intézet a köznevelési feladatainak ellátására eddig is kapott és a jövőben is kap állami támogatást. A Pető Intéztet által ellátott feladatok után rendszeresen benyújtották az igényléseket, ezek alapján az állami támogatás folyósítása rendre meg is történt.

Az alanyi jogon és a jogszerű igénylések alapján járó állami támogatás mellett az intézetnek volt egy, az oktatásért felelős miniszter mérlegelési jogkörébe tartozó, tehát nem alanyi jogon járó további támogatása is, amelyet közoktatási megállapodás keretében kapott a fenntartó – írták.

Pető Intézet  Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete
Pető Intézet
Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete

Közölték, ez a szerződés – illetve az az alapján folyósított többlettámogatás – szűnt meg szeptember 1-jével, és bár ennek a továbbfolyósítása nem lenne kötelező, a köznevelésért felelős államtitkárság jelezte, hogy további egy évre előkészíti a fenntartóval közösen az újabb szerződést. A szerződést szeptember 1-jétől kötik meg, ami garantálja a fenntartó állami többlettámogatáshoz jutását.

Makk Ádám, a Pető Intézet (Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete) PR-vezetője még délelőtt az MTI-nek elmondta, hogy csak a kiegészítő támogatásról szóló szerződésük járt le augusztus 31-én, és köznevelési és felsőoktatási intézményként a normatívát más intézményekhez hasonlóan továbbra is megkapják. Közölte azt is, hogy a kiegészítő, „adható” támogatásról szóló szerződést várhatóan – Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár korábbi nyilatkozatai szerint – kora ősszel írják alá. A tárgyalásokon 105-110 millió forintról volt szó – tette hozzá.

Elmondta, ha megkapják a kiegészítő támogatást, akkor egy évre „levegőhöz jutnak„, de a szükséges források harmadát még így is nekik kell majd előteremteniük. Véleménye szerint hosszabb távon a Pető Intézetre szabott normatíva kidolgozása mutatná azt a kormányzati szándékot, hogy szükség van rájuk.

(Forrás: Edupress/www.edupress.hu, MTI)

Scroll to top