Ralph Fiennes nem szeret vígjátékban játszani

Sokak véleménye szerint Ralph Fiennes jobban mutat az angol beteg, Andrássy gróf szerepében, mintha egy vígjátékban bohóckodna. Bár a színész sem szereti a vígjátékokat, ezek a fanyalgó vélemények talán megváltoznak legújabb filmjének, A Grand Budapest Hotel-nek a hatására!

Ralph Fiennes

Megéri komolytalannak lenni. A világ egyik legtekintélyesebb filmfesztiválja, a Berlinale (képeinken) a zsűri nagydíjával jutalmazta Wes Anderson új, csupa sztárral forgatott komédiáját A Grand Budapest Hotel-t (+16) (The Grand Budapest Hotel, hazai bemutató: március 20.)

A rendező nem várta meg a díjkiosztót, így csupán levélben köszönhette meg az Ezüst Medvét. Azt írta, eddigi legnagyobb filmes elismerése egy csokoládépálma volt, amit Cannes-ban evett meg: ez az első igazi fémdíja, és ezért nagyon meg van tisztelve.

A filmben, mely nem Budapesten játszódik, egy elegáns, régimódi szálloda Ralph Fiennes által alakított főportása  műtárgylopásba keveredik. A sztárcsapatban szinte Fiennes az egyetlen, akit Anderson nem rendezett már korábban. A rendező azt nyilatkozta, azzal győzte meg a vígjátékoktól ódzkodó sztárt, hogy odaadta neki a forgatókönyvet, és felajánlotta: válassza ki magának azt a karaktert, amelyiket akarja.

A világ egyik legtekintélyesebb filmfesztiválja, a Berlinale (képeinken) a zsűri nagydíjával jutalmazta Wes Anderson új, csupa sztárral forgatott komédiáját A Grand Budapest Hotel- t

Fiennesnek írtam a főszerepet, és nagyon szerettem volna, hogy ő játssza el – magyarázta Berlinben újságíróknak a rendező, aki maga is olyan bolondosan néz ki, mintha az egyik filmjében szerepelne. – De azt figyeltem meg, hogy a színészeknek mindig más szerep tetszik a forgatókönyvekben, mint amit játszaniuk kéne. Úgyhogy Ralphnak azt mondtam: amelyik figurát kéri, azt játszhatja. És tessék: így kiválasztotta azt, amire szántam – a főszerepet.

Forrás: IC Press | 2014.

Scroll to top