A terv az volt, hogy nyárra eltüntetik

Az eredeti tervek szerint a turistaszezon kezdetére kellett volna eltüntetni a Costa Concordia roncsát, ám ez a mai napig nem történt meg. Vajon mi késlelteti a 2012 januárjában zátonyra futott hajó elvontatását?

Costa Concordia üdülőhajó a szerencsétlenség után - azóta már felállították a hajóroncsot. (Kép: wikipédia)
Costa Concordia üdülőhajó a szerencsétlenség után – azóta már felállították a hajóroncsot.
(Kép: wikipédia)

Késlelteti a 2012 januárjában zátonyra futott Costa Concordia elvontatását a toscanai Giglio szigetének partjairól az, hogy még nem született döntés arról, melyik kikötőben szedik szét a hajóroncsot – jelentette a csütörtöki olasz sajtó.

Fennáll a veszélye, hogy a Costa Concordia roncsa ott marad, ahol van – írta a Corriere della Sera című napilap.
Eredetileg tavasszal kellett volna kijelölni azt az olasz vagy külföldi kikötőt, ahova a több mint két éve a tengervízben álló hajóroncsot elszállítják és szétszedik. A kikötő kiválasztása mostanáig nem történt meg az érdekelt felek közötti viták miatt.

Toscana tartomány – amelyhez Giglio térsége tartozik – ahhoz ragaszkodik, hogy a hajóroncsot a baleset helyszínétől néhány mérföldre levő Piombino kikötőjébe vontassák el. A Costa Concordia szétszedésének több százmillió eurós megbízatása ugyanis megmentheti Piombino bezárás előtt álló kikötőjét.

A számlát viszont a Costa Crociere hajótársaság fizeti, amely a messzebb levő Genova kikötőjét választotta ki. A Costa szerint a genovai kikötő műszaki szempontból alkalmasabb egy ekkora hajóroncs darabokra szedéséhez. Piombino mellett érvelnek viszont a környezetvédők, azt hangoztatva, hogy minél rövidebb távolságra vontatják a hajóroncsot a tengeren, annál jobb.

A Costa Concordia még egy telet nem bír ki Giglio szigeténél.

Abban a szakértők egyetértenek, hogy a Costa Concordia még egy telet nem bír ki Giglio szigeténél. A 2012. január 13-án zátonyra futott hajót tavaly szeptemberben állították egyenesbe. Azóta a hajóroncsot stabilizálták és mindkét oldalára tartályokat szereltek fel. A vízzel megtöltött tartályok segítségével a jelenleg a tengerfenéken álló Costa Concordiát július 10. után a víz fölé emelik és így készen áll majd az elvontatásra.

A hajótest megemelése öt napot igényel, amely alatt leállítják a Giglióra érkező és innen induló komphajók forgalmát. A sziget polgármestere máris jelezte, hogy ez jelentős idegenforgalmi kiesést jelent a helyiek számára.

Korábban írtuk:

MTI 2014. június 19.

Scroll to top