68 évvel ezelőtt történt. Hirosima, 1945. augusztus 6., 8 óra 15 perc. Az első éles atomtámadás a világon.
A japán városra a II. világháborúban ledobott bombát az Amerikai Egyesült Államokban Little Boy-nak, tehát kisfiúnak keresztelték. Az atomkorszakra emlékezünk az évforduló kapcsán.
Atombomba készítési verseny
Az amerikaiak attól való félelmükben, hogy a náci Németország atombombát fejleszt, összehívtak egy amerikai, magyar, olasz és angol tudósokból álló csapatot, akiknek az volt a feladata, hogy a németeket megelőzve készítse el az első atombombát.
A magyar származású Szilárd Leó már 1939 augusztusában figyelmeztette az amerikai elnököt a valós veszélyre. Franklin D. Roosevelt elnök három éven keresztül halogatta a döntést, pedig Szilárd Leó félelmeit Albert Einstein is vallotta. 1942-ben aztán Robert Oppenheimer vezetésével – a Manhattan terv keretében – megindult egy nemzetközi projekt az atombomba kifejlesztésére. Az Egyesült Államok mellett Nagy-Britannia és Kanada vett részt a terv megvalósításában. Az atombomba megalkotásában magyar tudósként Teller Ede, Neumann János is szerepet kapott.
Atombomba háromszor
Az első atombombát – kísérleti jelleggel – 1945. július 16-án dobták le az amerikai Jornada del Muerto sivatagban. Mivel a bombát az amerikaiak Trinity-nek nevezték el, a nukleáris időszak kezdetét jelző kísérletet azóta is Trinity tesztként emlegetik.
A második atombomba 1945. augusztus 6-án délelőtt 8 óra 15 perckor zuhant Hirosimára. Az USA légierejének Enola Gay elnevezésű B–29-es repülőgépe Paul W. Tibbets ezredes parancsnoksága alatt atombombát dobott a japán városra. A robbanás 580 méter magasságban Hirosima felett következett be. A támadásban azonnal meghalt 70000 ember, majd a sugárfertőzés következtében az áldozatok száma 1945 decemberéig 140000 főre emelkedett.
A harmadik atomtámadás a második világháború végén, 1945. augusztus 9-én Nagaszakit érte. A hirosimai atomtámadás után három nappal Nagaszakira ledobott Fat Boy elnevezésű atombomba mintegy 150 ezer emberáldozatot követelt.
Little Boy – kisfiú
A Little Boy atombomba hossza: 3 méter, súlya: 4 tonna, összesen 64 kg urán, kémiai robbanóanyag, nem kritikus tömegű uránhenger, nem kritikus tömegű uránlövedék. Amikor a két komponens találkozik, létrejön a kritikus tömeg és beindul a nukleáris láncreakció…