Bérkiegészítés: elérheti akár a 68 ezer forintot is

Bérkiegészítés a szociális szférában
Lesz akinek 1500, de lesz akinek akár 68 ezer forint lesz a bérkiegészítés mértéke a szociális szférában dolgozók esetében függetlenül attól, hogy állami, önkormányzati, egyházi vagy civil fenntartója van-e a szociális intézménynek. Részletek.

Bérkiegészítés a szociális szférában

A tavalyi bérpótlék után idén bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók, ami elérheti a 68 ezer forintot is – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A szakmai szervezetekkel történt egyeztetés alapján a tavalyi bérpótlék szétosztásának elve az volt, hogy lehetőség szerint az egész szociális szféra részesüljön belőle. A mértéke pedig 6 ezer és 16 ezer forint között volt – mondta a szakpolitikus.

Idén a szakmai konzultáció nyomán arra jutottak, hogy elsősorban a magasabb végzettséget, illetve szakmai tapasztalatot igyekeznek elismerni. A napokban először folyósítandó bérkiegészítés mértéke 1500 és 68 000 forint közötti, a 93 ezer szociális dolgozóból 63 ezer kapja – tette hozzá az államtitkár.

Nem tartható fenn tovább az az állapot, hogy a főiskolai, egyetemi szakképesítéssel rendelkező szociális munkások annyit keressenek, mint egy szakács vagy karbantartó – szögezte le Czibere Károly. Hozzáfűzte: a bérkiegészítés szektorsemleges, azaz független attól, hogy állami, önkormányzati, egyházi vagy civil fenntartója van-e a szociális intézménynek.

Czibere Károly elmondta: a tavalyi bérpótlék és az idei bérkiegészítés után – amellyel a szociális szféra utolérte az egészségügyi bértáblát – a következő lépés az új életpályamodell bevezetése lesz.

Forrás: MTI

{adinserter 4}

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top