A világsztárok élete folyamatosan a terítéken van a bulvársajtóban, főként akkor, ha épp áldott állapotba kerülnek!
Christina Aguilera énekesnőről egy héttel eljegyzése után derült ki hogy terhes. Természetesen nem gondoljuk, hogy az eljegyzésnek bármi köze lenne a gyermekáldáshoz, de az tény: újra anyai örömök elé néz Christina Aguilera! A hírt az amerikai People magazin tette közzé az internetes kiadásában.
A lap megerősített információi szerint a korábban súlyproblémákkal küzdő, 33 éves énekesnő második gyermekét várja. Aguilera és vőlegénye, a 29 éves Matt Rutler egy héttel ezelőtt, Valentinnapon jegyezték el egymást, igaz, akkor még csak kósza pletykák keringtek arról, hogy Christina áldott állapotban lehet.
A párnak a most születendő baba lesz az első közös gyermeke, de együtt nevelik Aguilera első házasságából született hatéves kisfiát, Max Liront is.
Max apja Christina első férje Jordan Bratman, akivel 2002-től 2010-ig voltak együtt: 8 éve jártak és 4 éve voltak házasok…
Christina és Matt fülig szerelmesek egymásba és nagyon izgatottak most – árulta el a People-nek a pár egyik közeli ismerőse.
A színésznő és a filmproducer 2010-ben A Díva című mozi forgatásán ismerkedtek meg. Tervezett esküvőjük időpontjáról egyelőre nincs információ.
Forrás: People | hirado.hu | 2014. február 21.
