A zsűri már nem pontoz a Star Academy döntőjében, így a döntés kizárólag a közönség kezében van, akik megszavazhatják a tehetségkutató győztesét.
adatvédelem
Közösségi portálok és az adatvédelem
Adatvédelmi szakember röviden összefoglalja az internetben azon belül a közösségi médiában rejlő adatbiztonsági kockázatot.
Az adatlopás marketingje
Az érzelmeinkre hatnak valamilyen módon az e-mail, illetve facebook segítségével végrehajtott adatlopáskor : feldühítenek, vagy kíváncsivá tesznek bennünket
Ellenőrizhetetlen szörnyeteg
Az uniós belügyi biztos szerint - aki az NSA botrány kapcsán nyilatkozott - az állampolgárok biztonságának garantálásához bizonyos mértékű adatgyűjtés feltétlenül elengedhetetlen. Elmondta még, hogy az európai országok is "átláthatóbbá tehetnék" a maguk adatgyűjtési módszereit, s nem kellene úgy tenniük, mintha teljesen ártatlanok volnának. Mindenki gyűjt adatot, de eddig csak az NSA bukott le...
Kiberbiztonság kérdőjelekkel
A 2013. november 22-én közzétett Eurobarométer felmérés alapján az uniós internethasználók igen aggódnak a kiberbiztonság kapcsán. A felmérés adatait boncolgatjuk, néhány jellemző tendencia bemutatásával.
Az iPhone 5S ujjlenyomat leolvasója adatvédelmi szempontból
A Spiegel Online hírportál cikkében óva inti a felhasználókat az új iPhone 5S okostelefon ujjlenyomat leolvasójának használatától Johannes Caspar professzor, Hamburg német tartomány adatvédelmi és információszabadsági megbízottja (Der Hamburgische Beauftragte für Datenschutz und Informationsfreiheit). Hamburg, 2013. szeptember 15., vasárnap (MTI) Aggályosnak tartja az iPhone 5S ujjlenyomat olvasóját Hamburg adatvédelmi biztosa A biometrikus jegyeket nem lehet...