A Csak semmi pánik magyar akcióvígjáték szereplői és rövid összefoglalója. A filmet rendezte: Bujtor István, Szőnyi G. Sándor.
magyar film
Már a mozikban Barnóczky Ákos filmje: Login
Új magyar thriller: Login. Azt hiszed, hogy elbújhatsz egy nicknév mögé? Az internetes társkeresőknek kihagyhatatlan! A film és az előzetes megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Örökbe fogadott rókák – névadó pályázat!
Két gyönyörű, hatalmas, dús bundájú rókafi érkezett a Kecskeméti Vadasparkból a Budakeszi Vadasparkba, akik nagyon hamar, minden gond nélkül beilleszkedtek az új környezetbe. A Liza a rókatündér című film alkotói már örökbe is fogadták őket!
Hova állhat a 68-as Ford Mustang?
A Parkoló című filmben azon megy a vita, hova állhat a 68-as Ford Mustang. Ahogy az élet, úgy az új magyar film is jóval bonyolultabb ennél! Miklauzic Bence új filmjének főszereplői Szervét Tibor, Lengyel Ferenc és Pokorny Lia.
Swing: díszbemutató a MOM parkban
Fazekas Csaba rendező és a stáb a Swing című film díszbemutatóján a budapesti MOM Parkban 2014. december 3-án.
Hajdú Szabolcs filmrendező: Retrospektív
Mozi - Programajánló: Délibáb magyar film – Hajdú Szabolcs alkotását 2014. november 13-án mutatja be a hazai mozikban az A Company Hungary Kft. A magyar pusztán, a Hortobágyon forgatott film témája a modern kori rabszolgatartás, műfaja neowestern.
Fehér Isten: Európai filmdíj esélyes
Fehér Isten - Mundruczó Kornél filmje. A több mint száz kutyát foglalkoztató magyar thriller is esélyes az Európai Filmdíjra!
A szerdai gyerek – készül Horváth Lili első nagyjátékfilmje
A felnőtté válás története A szerdai gyerek című új magyar film, melynek 2013. augusztus 25-én, amatőr színészekkel kezdték meg a forgatását a Popfilm gyártásában. A szerdai gyerek című új magyar film 2014-ben kerül a mozikba A történet röviden A történet főszereplője az állami gondozásból egy évvel ezelőtt kikerült 19 éves Maja, aki egy volt vasutastelepen...