S. Ábel János ellen a rendőrség 2013. augusztus 16-án délelőtt adott ki elfogatóparancsot.
A most lövöldöző korábban ölni akart?
S. Ábel a vád szerint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen több diáktársának megölésére készült 2006 és 2010 között. A férfi az utolsó szó jogán tagadta bűnösségét. S. Ábel az eljárás során egy év nyolc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, illetve az igazságügyi elmemegfigyelő intézetben, ám 2011 novemberében kiengedték. Ügyvédje, Futó Barnabás akkor az Indexnek azt mondta, a Fővárosi Ítélőtábla azért helyezte szabadlábra védencét, mert „semmiféle bizonyíték nincs a bűnismétlés veszélyére„.
S. Ábelt korábban a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélte egyebek mellett emberölés előkészületének bűntette miatt. A férfi szabadlábon várta a jogerős ítéletet.
Sikeres elfogás
Elfogta a rendőrség péntek délelőtt a lövöldöző S. Ábelt, aki előző éjjel három lövést adott le a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A police.hu-n az olvasható, hogy a 26 éves budapesti S. Ábelt a XI. kerület egyik egészségügyi intézményének bejáratánál fogták el. A rendőrség lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés gyanúja miatt folytatja a további eljárást a férfival szemben. A férfit előállították és megkezdték a kihallgatását.
(Forrás: MTI)