A portugál fado egy bús, szomorkás népdal szerű ének, melyet gitár kíséretében adnak elő. A zenei műfaj legnagyobb alakja volt a kuplerájban nevelkedő egzotikus szépségű kéjnő, Maria Severa, a szakállas asszony lánya.
Ha manapság szakállas asszonyról olvasunk, egyből bevillan Conchita Wurst nehezen feledhető ábrázata, ebben a „műfajban” ő a közelmúlt legismertebb arca. Harmat Endre: Portugál partokon című könyvéből úgy tudjuk, hogy Maria Severa édesanyja nem szándékosan nézett ki úgy ahogy, feltehetőleg valamilyen hormonális probléma miatt borította szőrzet az arcát. A fado királynőjének anyja hírhedt személyiség volt Lisszabon-szerte, egy ócska lebujnak volt a tulajdonosa.
Maria Severa, a fado királynője (1820 – 1846)
A kis Maria még félig gyermek volt, amikor megerőszakolták és ezzel el is indították a kurtizán karrier útján. Szépen felcseperedett, anyja sörözőjében űzte a legősibb mesterséget és néha, csupán kedvtelésből énekelgetett is. Talán sosem ismerhette volna meg őt a világ, ha nem találkozik a kor egyik legnagyobb élvhajhászával, Vimioso gróffal. Ez a portugál nemes úgy gyűjtötte maga körül a botrányokat, mint más a bélyeget, előszeretettel látogatta a lisszaboni kuplerájokat. Ha megkérdezték tőle mi a foglalkozása, csak annyit felelt: „én nem írom, élem a költészetet!”
Vimisoi gróf belehabarodott Maria Severába és ünnepelt sztárt faragott az egyszerű prostituáltból. Emellett nem volt irigy: ő maga szerzett gazdag szeretőket a különleges szépségű és megigéző hangú Marianak. Olyan nagyon nem kellett szerető után járni: az ünnepelt énekesnő egzotikus szépségét feltehetőleg cigány származású apjától örökölte, versengtek kegyeiért a férfiak. A fado királynőjéről rengeteg történet kering, állítólag hangjától felderült az éjszaka, egyházi összejövetelek, szórakozóhelyek versengtek azért, hogy Maria náluk énekeljen.
Maria Severano, a szakállas asszony lánya huszonhat évesen hunyt el, egyesek szerint a hirtelen jött gazdagságában halálra ette magát, más források szerint tuberkulózisban halt meg. A melankolikus zenei műfaj, a fado népszerűvé válását tulajdonítják neki. Halála előtt utolsó szavai ezek voltak:
Meghalok anélkül, hogy éltem volna
Fado
Hogy milyen is a fado? Egy számból nyilván nem lehet megismerni, hisz ha azt kérdezik, milyen a rockzene, akkor melyik együttes (énekes) melyik számával lehetne a legjobban bemutatni? Na ugye!
Az alábbi klipp elsősorban a fado bús, melankolikus stílusát adja vissza, korunk egyik legnagyobb fado sztárjának tolmácsolásában.
Ana Foura
Forrás: wikipedia
