Fogamzásgátlás világnapja: minden év szeptember 26.

Fogamzásgátlás világnapjáról megemlékezni talán sosem volt aktuálisabb mint napjainkban, amikor a szexuális úton terjedő fertőzések szinte háborút viselnek az emberiség ellen. Szeptember 26. a fogamzásgátlás világnapja.

Azt mondják, a nők két esetben szinte mindent megtennének: az egyik, hogy legyen gyermekük, a másik, hogy ne legyen. A fogamzásgátlás azonban nem csak a nők dolga és problémája!

A nemzetközi egészségnevelési, egészségügyi intézmények kezdeményezésére 2007-ben rendezték meg először a világnapot azzal a céllal, hogy a lehető legszélesebb körben ismertek legyenek a különböző fogamzásgátlási módszerek, hiszen a nem tervezett terhesség és az ezt gyakran követő abortusz súlyos problémát jelent társadalmi és egészségügyi szempontból.

Magzatelhajtás Magyarországon

Magyarországon az utóbbi években csökkent az abortuszok száma, de még mindig magas, minden harmadik terhesség végződik abortusszal. A magyar és külföldi adatok szerint is arányuk a 20-24 éves korosztályban a legmagasabb. A jelenség a családtervezési ismeretek hiányosságaira, a fogamzásgátlás hiányára vagy nem megfelelő alkalmazására vezethető vissza. Egy 2011-es felmérés arra figyelmeztet, hogy egyre növekszik azoknak a fiataloknak a száma világszerte, akik nem gondoskodnak a megfelelő szexuális védekezésről, és csupán kevés ismeretük van a hatékony fogamzásgátló módszerekről.

A magzatelhajtás, méhkaparás, a magzatölő szerek végigkísérik az emberiség történetét, sok esetben súlyos következményekkel, akár halállal. Ma már sokkal kevesebb egészségügyi kockázata van az orvosok által végzett abortusznak, de a kedvezőtlen lelki következményekkel mindenképpen számolni kell.

Aki nem akar teherbe esni, a fogamzásgátlás módszereinek széles skálájából választhat napjainkban: a gyógyszertől az egészségügyi eszközökön és eljárásokon át egészen a gumi óvszerig. A szakemberek egybehangzó véleménye az, hogy a védekezés akkor a legbiztonságosabb, ha a hormonális fogamzásgátló módszereket kombinálják a gumi óvszerrel, hiszen ez utóbbi a szexuális úton terjedő betegségektől is véd.

Fogamzásgátlás és a fertőző betegségek

A szexuális úton terjedő járványok kialakulásának megakadályozása nem csak a kapcsolatot létesítők felelőssége, hanem az egész társadalomé is. A fogamzásgátlás világnapján fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a felelőtlen érintkezésnek súlyos egészségügyi következménye lehet az egyénre és környezetére egyaránt. Figyelem! Napjaink két leggyilkosabb vírusa, az Ebola és az AIDS leginkább szexuális úton terjed!

Fogamzásgátlás gumióvszerrel - fertőzéstől is véd!

Forrás: MTVA

Ha tetszik, jelezd nekünk:

Scroll to top