Forradalmasított ValóVilág

2014 január 12-én az RTLII csatornán indul a ValóVilág 6. szériája. A telefonos-szavazós típusú műsorokhoz közeli források szerint hihetetlen mennyiségű szavazat – és óriási bevétel – kapcsolódott egy-egy adáshoz, ám a szavazásból származó bevételnek most vége! A ValóVilág hatodik szériájában lehet majd szavazni telefonon – de ingyen!

ValóVilág 6. széria újítása: ingyenes a szavazás! A megfogalmazás – mely szerint megmarad a telefonos szavazás – nem pontos. A szavazáshoz rendelkezni kell egy okostelefonnal (Android, Windows, IOS), amire letöltöttük a A “VVAPP” ValóVilág mobil alkalmazást. A hagyományos telefonokról lehet majd valahogy szavazni? Erről nincs információnk. Egy biztos, az új rendszerű szavazással jelentősen módosul a párbajok szerkezete, hiszen menet közben lehetőség lesz a leadott voksot visszavonni, illetve a másik párbajozóra szavazni.

A VVAPP egyelőre még nem érhető el, az előzetes információk szerint januártól lesz majd letölthető.

A két műsorvezető Lilu és Istenes Bence lesznek, megújult a Villa és a legfontosabb, hogy újak lesznek a főszereplők a villalakók. Az előkészületeket és a VVAPP friss információit nyomon követhetik a ValóVilág 6 hivatalos weboldalán.

Scroll to top