
(Forrás: ProVideo/filmrakat.hu)
Október elején mutatták be Hugh Jackman legutóbbi filmjét a hazai mozikban. A Fogságban című thriller premierjének megtekintésekor senki sem sejtette, hogy a világsztár rákos beteg! Az, hogy a daganatot időben diagnosztizálták és el is távolították, az nem a színészen, hanem feleségén múlott!
Rákos beteg volt Hugh Jackman – megműtötték a színészt
A színész orrán volt egy pici dudor, azonban Hugh Jackmant különösebben nem zavarta a bőrelváltozás. Szerencsére végül épp idejében ment el az orvoshoz, amiért nem győz eléggé hálás lenni a feleségének, Deborra-Leenek. Persze néhány héttel ezelőtt másképp vélekedett, akkor végtelenül unta, hogy az asszony majd mindennap elismétli:
Hugh, meg kellene mutatnod egy orvosnak azt akis dudort az orrodon!
A színészész végül rászánta magát, bár különösebb jelentőséget nem tulajdonított az orrán lévő „dudornak”, és az ezt kísérő színváltozásnak.
Fiúk, ne legyetek olyan hülyék, mint én voltam! – írta később rajongóinak Jackman. Járjatok szűrésre, ellenőriztessétek magatokat!
Jackman feleségének ugyanis igaza lett, a diagnózis: bőrrák. A színész orrán az egyik leggyakoribb bőrrák (basocellularis carcinoma) jelent meg, ami szerencsére nem képez áttéteket, s ha időben, műtéti úton eltávolítják, nem okoz komolyabb problémát sem. Jackmen orrán ma már csak egy apró sebtapasz árulkodik a beavatkozásról, bár nem mintha rejtegetné. Épp ellenkezőleg, betegsége kapcsán arra hívta fel férfi társai figyelmét, hogy egészségi állapotukról igenis merjenek beszélni, és ne csak akkor, ha dicsekedni kell a különböző férfias sérülésekkel…
Forrás: hirado.hu/dailymail.co uk | 2013. november 27.