Iskolások önállóságra nevelésének módszerei

Iskolás korú gyermek önállóságra neveléséhez ajánlunk pár kipróbált módszert. Szoba kerül az önálló hely, az együtt tanulás, az elkísérjem a suliba vagy ne, illetve az előretanulás kérdése is. A hozzászólásokban adunk lehetőséget arra, hogy az iskolások önállóságra nevelésével kapcsolatos ötleteit bárki megoszthassa velünk!

Az önállóságra nevelés a szülők és az iskolás korú gyermek közös érdeke. Minél előbb lesz önálló a gyermek, annál jobban megállja majd a helyét az életben.

Az iskolás számára kialakított hely

Az iskolakezdés előtt otthonunkban alakítsuk ki iskolás korú gyermekünknek azt a helyet, ahol a sulival kapcsolatos dolgait megfelelően rendben tudja tartani és van egy olyan asztala, ahol kényelmesen írhat, rajzolhat. A táskájából tanuló, ölében leckét író gyermek – ritka kivételtől eltekintve – hajlamos lesz a leckét összecsapni, a tanulást elsietni vagy elmulasztani, már csak a kényelmetlen testhelyzet miatt is.

Együtt tanulás a gyermekkel

Az önállóságra nevelés kizárja a gyerek melletti, szoros együtt tanulást! Ha az iskolás nem igényli a szülőtől, hogy folyton üljön ott mellette és magyarázzon neki, az jó. Ha bizonytalan a gyermek, akkor persze nem kell durván elutasítani, hanem először próbáljuk átbeszélni vele a dolgokat, majd hagyjuk, had tanuljon maga! Ha közben megakad, akkor segítsünk neki és találjuk ki együtt miért akadt el a tanulásban. Ezzel a módszerrel szép lassan önálló tanulásra szoktatható az az iskolás gyermek, aki korábban ragaszkodott a szülői segítséghez.

Elkísérjük-e a gyermeket az iskolába?

Ez elsősorban a kisiskolások esetén lehet kérdés, mert a nagyobbaknál már vér ciki, ha anyu vagy apu kísérgeti a suliba. Iskolakezdéskor, azaz amikor az első osztályos először megy suliba, az első napokban érdemes elkísérni akkor is, ha nem akarja. Egyébként sok minden szólhat a kísérgetés mellett és ellene is, legtöbbször ezt a kérdést megoldja az élet: apu,anyu már dolgozik, amikor a gyerek iskolába indul, így vagy egyedül megy, vagy az új osztálytársakkal…

Iskolások a suliban
Tippek, hogy könnyen vegyék az iskolások az akadályokat

Előretanulás

Van olyan szülő, aki legszívesebben azt látná a gyermekében, ami önmaga sikertelensége miatt nem lehetett. Azaz a kosárlabdát idejekorán abbahagyó apuka azt szeretné, ha kosaras lenne a fia, a főiskolai felvételiről lemaradó anyuka mindenáron orvost nevelne a lányából. Ez a rögeszme már az általános iskolások szüleinél is előfordul, ennek egyik megnyilvánulása az előretanulás. A gyermeket arra kényszeríteni, hogy tanulja meg előre a másnapi tananyagot iskolás korban nem szerencsés. Ezt később, felnőtt képzések esetén ajánlgatják, amikor az oktató nem leadja, elmagyarázza az anyagot, hanem csak megbeszéli a hallgatókkal, válaszol a kérdéseikre. Az a gyermek, aki előre megtanulja az anyagot, délután túlterhelt lesz, az iskolában pedig unatkozni fog.

Az iskolások önállóságra nevelésének ezek a közismert módszerei, de hátha van valakinek ezeknél is jobb, célravezetőbb ötlete!

 

Scroll to top