Kizárólag nemzeti dohánybolt kínálhat dohánygyártmány

Aki engedély nélkül dohánygyártmányt forgalmaz, az méltán számíthat a hatóság szankciójára.

Ahogy az már a médiákban korábban megjelent, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény értelmében a dohánytermékek kiskereskedelme 2013. július 1-jét követően kizárólag a vámhatóság által engedélyezett nemzeti dohányboltokban történhet.

Mától kizárólag nemzeti dohánybolt forgalmazhat dohánygyártmányt

A dohánybolt engedélyezési eljárásokat a NAV Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságai, valamint a Budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságai folytatják le.

Az átmeneti időszak, melyet a jogalkotó az engedélyt nem kért és/vagy nem kapott dohánytermékeket árusítóknak a készleten lévő dohánytermékek kiárusítására adott, 2013. július 16-án, azaz a tegnapi napon lejárt.

A korábban a település jegyzője által kiadott Működési engedély alapján folytatott kiskereskedelmi tevékenység lényeges változása, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatásához – a fenti törvény rendelkezései alapján – a dohánytermékek jövedéki ügyében hatáskörrel rendelkező illetékes hatóság engedélye szükséges!

Nemzeti Dohánybolt
Nemzeti Dohánybolt. Határidők, engedélyezés, egyebek

Készleten maradt dohánytermékek

A korábbi szabályozás szerint a jövedéki adó törvényben a nem jövedéki engedélyes kereskedői körbe tartozó kiskereskedők – akik működési engedélyük alapján forgalmazhattak dohányterméket – a készleten maradt, sértetlen csomagolású (azaz bontatlan dobozú, sértetlen állapotú, adójeggyel ellátott) dohánygyártmányaikat visszaszállíthatják a dohánygyártmány forgalmazására engedéllyel rendelkező jövedéki engedélyes kereskedőnek, aki az általa értékesített áron köteles azokat 30 napon belül visszavásárolni. A határidő számítás legelőször 2013. július 16-tól (az értékesítésre nyitva álló határidő utolsó napja) számítható!

Kapcsolódó jogszabályok

  1. 2012. évi CXXXIV. törvény a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről
  2. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  3. 244/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet A dohánytermék-kiskereskedők által vezetendő nyilvántartásokról, valamint a dohányboltban forgalmazott egyes termékekre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről
  4. A jövedéki adótörvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 8/2004. (III. 10.) PM rendelet

Kapcsolódó hasznos oldalak

NAV trafik aloldal
ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.

Scroll to top