Összefoglaló: Gyermekvédelmi kedvezmény 4.

Előző rész: Gyermekvédelmi kedvezmény 3.
Negyedik rész: A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez szempontjából közös háztartásban élő közeli hozzátartozónak minősül
.

Gyermekvédelmi kedvezmény szabályai a Csibészke magazinbanKorábban láttuk, hogy a gyermekvédelmi kedvezmény megállapítása céljából végzett vagyoni helyzet vizsgálata kiterjed a közös háztartásban élő közeli hozzátartozók vagyonára is. Amikor az egy főre jutó jövedelem számítását végzi a hivatal, akkor az alábbiakat lehet közös háztartásban élő közeli hozzátartozóként figyelembe venni:
– a szülőt, a szülő házastársát vagy élettársát.
– a 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermeket.
– a 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermeket
– a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermeket,
– korhatárra tekintet nélkül a tartósan beteg, fogyatékos gyermeket.
– a Családjogi jogszabály¹ alapján a szülő vagy házastársa által eltartott, a fentiekben nem említett rokont.
– a családba fogadott vagy harmadik személynél elhelyezett gyámság alatt álló gyermek a jövedelemszámítás szempontjából nem tekinthető a támogatást kérővel közös háztartásban élő közeli hozzátartozónak. A reá nézve igényelt támogatás megállapításánál a gyermek megélhetését szolgáló juttatásokat veszik figyelembe.

¹ Családjogi jogszabály jelen esetben az új Polgári törvénykönyv, melynek negyedik része foglalkozik a rokoni kapcsolatok tárgyalásával.

Kapcsolódó jogszabályok

  • 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról.
  • 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről – negyedik rész – Rokonság
  • A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Kormány rendelet.

Felhívjuk figyelmét, hogy cikkünkben hivatkozott jogszabály hatályos állapotát megtalálja a Nemzeti Jogszabálytárban, melynek használata ingyenes! Amennyiben valamelyik témánk felkeltette az érdeklődését, mindig a hatályban lévő rendelkezéseket olvassa hozzá!

(Folytatjuk)

Scroll to top