Pedagógusok Szakszervezetének 10 pontja

Mit kíván a Pedagógusok Szakszervezete? Az alábbi összefoglalóban ismertetjük azt a tízpontos javaslatcsomagot, melyet az emberi erőforrások miniszteréhez juttatott el a Pedagógusok Szakszervezete.
Mit kíván a pedagógusok szakszervezete?

“az elmúlt évtizedek legnehezebb tanéve zárul a héten.”

Galló Istvánné elnök egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: többek között kezdeményezik a köznevelési intézmények jogi helyzetének, a mindennapos testnevelésnek, az egész napos iskolának és a kerettantervi szabályozásnak a felülvizsgálatát.

Az érdekvédő a tárca vezetőjének címzett levelüket ismertetve kijelentette: az elmúlt egy év tapasztalata szerint a köznevelés átalakítása számos hibát hordoz, amit korrigálni kell.

A szakszervezeti vezető szerint a megkötött kollektív szerződés hatályát ki kell terjeszteni a szakképző intézményekre, és felül kell vizsgálni a köznevelési intézmények jogi helyzetét. Problémát jelent, hogy az intézmények vezetői nem rendelkeznek munkáltatói jogkörrel, és az intézményeknek nincs költségvetésük – mondta Galló Istvánné.
A PSZ felülvizsgálná a jelenlegi kerettantervi szabályozást is, amely szerintük szűkíti a pedagógusok mozgásterét és nem használ a gyermekeknek.

Az egész napos iskoláról azt mondta: a személyi és tárgyi feltételek hiányoznak, s nem történik más, minthogy a gyerekek egész nap az iskolában vannak. A PSZ szerint ezt ott kell bevezetni, ahol a feltételek adottak. Ahol pedig a szülők igénylik, ott a napközi, tanulószoba rendszerét kell visszaállítani.

Ugyanez a helyzet a mindennapos testnevelésnél is – folytatta a PSZ elnöke, hozzátéve: pártolják azt, de ahol a feltételek hiányoznak, a mindennapos testedzést kell visszahozni.

A pedagógusok életpályamodellje kapcsán kiemelte: felül kell vizsgálni az új munkaszervezési formát, és szükségesnek tartják törvényben szabályozni a foglalkoztatottak létszámának a kiszámítását. A PSZ visszaállítaná a kötelező óraszám intézményét, és áttekintené a kötött, 32 órás munkaidőt is, ami szerintük nem jó, nem működik, és komoly szervezési problémákat okozott.

Ismerje el a kereset a többlettudást, a több diplomát, és az átlagon felüli, többletmunkát – folytatta az érdekvédő, aki szerint a pedagógusok előmeneteli rendszerének döntő módon a megszerzett gyakorlatra, a végzett munkateljesítményre és a megszerzett ismeretekre kell épülnie. A portfóliókészítést be kell építeni a pedagógusok továbbképzésbe – szögezte le.

A szakképzés a PSZ szerint mostohagyermek – mutatott rá Galló Istvánné, hozzátéve: a területen tervezett átalakításokról teljes hírzárlat van. A szakképzés ugyanakkor a közoktatás szerves része, azt függetleníteni tőle nem lehet – hangsúlyozta.

A szakszervezeti levél a pedagógiai szakszolgálatoknál pedagógus munkakörben dolgozók pótszabadságát is érinti, akiknek jelenleg ez nem jár. Galló Istvánné jelezte: márciusban erről már tárgyaltak Sipos Imre helyettes államtitkárral, s akkor ígéretet kaptak a helyzet felülvizsgálatára.

Galló Istvánné elmondta: kezdeményezik, jöjjön létre szakmai-szakértői bizottság, s az készítse elő az indítványokat.
A Nemzeti Pedagóguskar közelgő megalakulásáról azt mondta: semmit nem tudnak a két nap múlva tartandó közgyűlésről. A küldöttek kiválasztása és a közgyűlés tervezett lebonyolítása is komoly aggályokat vetett fel szerinte. Ez a kiválasztottak küldöttértekezlete lesz, és közel sem tükrözi a pedagógustársadalom akaratát – vélte.

Kérdésre az új köznevelési államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit kinevezéséről azt mondta: “friss szem”, nem kötődik a jelenlegi megoldásokhoz, sokkal könnyebben tudja észrevenni a működési problémákat. Talán változtatni is bátrabban mer – jegyezte meg, hozzátéve: minden feltétel adott, hogy szakmai szempontból közelítsen az egyes kérdésekhez. Kérdés, hogy a politika mekkora mozgásteret engedélyez számára – fűzte hozzá a PSZ-elnök.
Galló Istvánné végül úgy összegzett: az elmúlt évtizedek legnehezebb tanéve zárul a héten.

Forrás: MTI 2014. június 12.

Ha tetszik, jelezd nekünk:

Scroll to top