Székely László az államfő jelöltje az alapvető jogok biztosának posztjára.
Áder János köztársasági elnök 2013. augusztus 8-án a Sándor-palotában bejelentette, hogy Székely Lászlót jelöli az alapvető jogok biztosának. Az államfő az ombudsmanra teendő személyi javaslata előtt konzultált a parlamenti frakciók vezetőivel.
Szabó Máté jelenlegi ombudsman hatéves mandátuma idén szeptember 24-én jár le, utódjára az államfőnek 2013. augusztus 10-ig kellett javaslatot tennie.
Alapvető Jogok új biztosa lehet Székely László
Székely László, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék adjunktusa.
1982-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, még abban az évben ugyanott oktató lesz. 1990-tól az Egyetem Kari Tanácsának tagja. Az ELTE Jogtudományi Kara 1995-ben Trefort Ágoston Emlékéremmel jutalmazta.
1992-től a Szerzői Jogi Szakértői Testület tagja, 1996-tól tanít a Győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán.
1998 – 2002 között a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéletének végrehajtása érdekében szükséges kormányzati feladatok koordinációjáért felelős kormánybiztos. 2008-tól az ELTE Jogi Továbbképző Intézet igazgatója.
2012. március 13-án a Polgári Törvénykönyv kodifikációs munkálatainak koordinálásáért felelős Székely László miniszteri biztos Deák Ferenc-díjat vehetett át három évtizedes elhivatott oktatói munkássága, valamint az új Polgári Törvénykönyv előkészítésében való tevékenysége elismeréséül Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestől.