A Sztárban Sztár első adása előtt már sok mindent tudunk és nagyon sok mindent nem tudunk az idei vetélkedő showról. Vastag Tamással, Kökény Attilával, Nagy Sándorral és Tóth Verával kapcsolatos Sztárban Sztár információk.
Az énekesek vetélkedőjében a szereplőknek el kell felejtenie az eddigi énekhangjukat, és a nulláról kezdve kell felépíteni egy másik sztár hangját, azt, amelyiken majd a versengésben meg kell szólaltatni az adott dalt. Vastag Tamás szerint ez olyan, mintha nem próbára, hanem életük első énekórájára mennének be.
Ismert, hogy Kökény Attila Conchita Wurstot alakítja majd a 2014-es Sztárban sztár első adásában. Érdekes választásnak tartjuk az osztrák énekes(nő)t, hisz önmaga is egy karikatúra, így az ő bőrébe bújni merész vállalkozás. Emlékeztetőül: Conchita Wurst nyerte a 2014. évi Eurovíziós Dalfesztivált.
Nem tudjuk, hogy Nagy Sándor melyik sztár bőrébe bújik majd vasárnap, mindössze annyit árult el róla, hogy egy férfiról van szó. Lehet hogy a színész kapja John Lennont? Egy biztos, az egykori Beatles legenda vasárnap fellép a Sztárban Sztárban, hogy ki bújik a bőrébe, egyelőre rejtély.
Tudjuk, hogy Tóth Vera feladata Cee Lo Green Grammy-díjas, színes bőrű amerikai zenész megidézése lesz. A bőrszín mellett még egy nagy feladat vár a sminkesekre, Vera haját el kell tüntetni, ugyanis Green teljesen kopasz!