A Sztárban Sztár 2014 hetedik élő showban a hat talpon maradt énekes közül a zsűri és a nézők úgy döntöttek, hogy Keresztes Ildikó ne folytassa a versengést. A zenei vetélkedő újítása, hogy duettet is énekelnie kellett a sztároknak.
A show egy dzsungeles Katy Perry nyitánnyal indult, ami remekre sikeredett, mind a hat versenyben lévő énekes – és a jelenetben szereplő állatok is – kitettek magukért. Tilla ezután elmondta, hogy a zsűri utoljára szavaz a produkciók után, a következő alkalommal már csak a nézők döntenek a versenyzők sorsáról.
Az egyéni produkciókat Keresztes Ildikó kezdte. Ahogy szerettük volna, a Man! I Feel Like A Woman című Shania Twain számot adta elő. Jó volt, de nem kiemelkedő, ami a zsűri pontjain is meglátszott.
Karolinát várta a következő dalban Pál Dénes, szenzációsan. Ahogy Szécsi Pálként mozgott és énekelt a színpadon, azt nem egykönnyen felejti el, aki látta. Nem volt meglepő, hogy maximális pontszámot kapott a zsűritől.
Ahogy mondani szokták, a shownak folytatódnia kell! Ezt mondta Kökény Attila is, akinek magas volt a mérce a Show must go on című Queen slágerrel, de szinte hibátlanul megugrotta, ő is maximális pontszámmal várhatta a duettet.
A Tóth Vera – Beth Ditto „páros” a Move in the Right Direction című Gossip számot adta elő, Hevesi Tamás pedig visszaszámolt végleg a Europe zenekarral. Utóbbi előadás rendkívül viccesre sikeredett, Tamást elnézve inkább Tina Turner jutott eszünkbe, mint az eredeti énekes, Joey Tempest (Europe együttes). Az est harmadik 40 pontos dala volt a Final Countdown.
A szólóénekesek sorát Vastag Tamás zárta James Arthur slágerével. Nehéz feladat, jó megoldás, megfelelő pontszám, jöhettek a duettek:
Keresztes Ildikó és Kökény Attila, azaz Tina Turner és Eros Ramazotti. A dal után azt érezte a zsűri is – és mi is – hogy kevés az a 40 pont. Nehezebb feladatot kapott a Pál Dénes – Vastag Tamás duó, hiszen két férfinek kellett eljátszania egy szerelmespárt, Szinetár Dórát és Bereczky Zoltánt. Ahogy Tilla mondta, „ez pusztító volt!”. Aránytalanul egyszerűbb volt Hevesi Tamás és Tóth Vera párosának a dolga a U2 One című számával, ennek ellenére inkább érdekesnek, mint jónak volt mondható a produkció.
Az est fénypontja: Pál Dénes – Karolina:
Az eredményhirdetés: Tilla sorban elmondta azoknak az énekeseknek a nevét, akik bejutottak a Sztárban Sztár 2014. évi döntőjébe. Végül csak ketten maradtak a műsorvezető mellett: Tóth Vera és Keresztes Ildikó.
A nézők és a zsűri közös döntése alapján a hetedik élő adásban – közvetlenül a döntő előtt -Keresztes Ildikó esett ki.