Minek nekünk kutya? Van itt baj elég, nemhogy még egy kutyáról is kelljen gondoskodni! Ismerősek ezek a mondatok? Általában a gyerekek szeretnének hazavinni egy kutyát, ennek azonban a szülők javarészt nem örülnek és nem is értik, mások miért tartanak kutyát. Mi elmondjuk.
Házat őrzött, nyájat terelt, szánt húzott vagy védte gazdáját a támadóktól. Ma már nem csak azért tartunk kutyát, hogy valamilyen feladatot lásson el mellettünk. Akkor minek van az ember mellett kutya? Kedvtelésből, az állat iránti ragaszkodásból és azért az önzetlen szeretetért, amit mástól sosem tudnánk megkapni.
A kutya azért lett az ember legjobb barátja, mert szinte az az egyetlen állat, aki képes csoportban (falkában) élni úgy, hogy elfogadja társának, vezérének az embert. Másik négylábú barátunk a macska sokkal öntörvényűbb. Ha egy család befogad egy kutyát, akkor az onnantól kezdve sajátjaként védelmezi a házat, kertet. Igaz ez a kis termetű, „macskányi” kutyákra is, hiszen ösztöneik ugyan úgy működnek, mint nagyobb testű társaiké.
Miért tartunk kutyát, ha nincs hasznunk belőle? Hisz naphosszat nem csinál semmit, csak jön-megy, ugat és eszik! Azért, mert a kutya játszótársnak is kiváló és az ember születésétől fogva haláláig imád játszani, csak az élete során a játékok változnak. A kutyával való játék ráadásul remek testedzési lehetőség is azoknak, akik egész nap az irodában kuksolnak egy számítógép előtt.
A kutyatartás testmozgásra sarkall. Négylábú társunk ugyanis igényli a mozgást. Akkor teszünk jót vele, ha sokat sétáltatjuk, mozgatjuk és nem akkor, ha degeszre tömjük a bendőjét. A kutyának rendszeres testmozgásra van szüksége, főleg ha kis helyen bezárva, netalán megkötve tartjuk a nap jelentős részében.
Csak a gond van a kutyával! – mondják azok, akinek még sosem volt saját kutyájuk, és igazuk van. Az életben tapasztaltak mellett számtalan kutyás film bizonyítja, hogy nem könnyű kutyát tartani. Aki viszont szereti az állatot, annak nem okoz gondot nap mint nap etetni, képezni, sétáltatni, ha beteg orvoshoz vinni a kutyáját. Ha kell, még kutyaházat is fabrikál neki! Egyszerűen azért, mert szereti az állatot.
Miért tartunk kutyát? Egyszerűen kedvtelésből, mert szeretünk vele foglalkozni, jól esik a ragaszkodása és gondoskodni akarunk róla. Ennyi.