Cserepadon üldögél a gyerek – mit szól hozzá a szülő?

Cserepadon üldögél a gyerek - mit szól hozzá a szülő?
Ember legyen a talpán, aki az edző és a sportoló gyermek szülőjének kapcsolatában megfelelően tud viselkedni akkor, ha a gyerek a cserepadon üldögél, bármilyen csapatsportágról van is szó. A szülő azt érzi, hogy méltánytalanul mellőzik a gyermekét, az edző azt gondolja, hogy az ő dolga és felelőssége összeállítani a csapatot. És a gyerek? Mert az egész történetben ő a legfontosabb, ezt ne felejtsük el! Körbe jártuk kicsit a témát és javaslatunk is van arra nézve, hogy nem menjen el a gyerekek kedve a sportolástól azért, mert legtöbbször csak a cserepadon ücsörögnek.

Az alap gondolat az, hogy minden gyerek sportoljon, minden gyerek játsszon. Ha a gyerek a cserepadon üldögél, sosem derül ki róla, hogy mit tud. Van aki az edzésen a fülén táncoltatja a labdát, meccshelyzetben pedig bestresszel. De van példa az ellenkezőjére is: a tehetségtelenebbnek tartott gyermek a mérkőzés alatt lelkesedéssel, akarással képes a társai fölé kerekedni.

A nagy különbség az edző és a szülő között, hogy a legtöbbször a szülő megpróbálja az edző szemével látni a gyerekeket egy olyan “hályogon” keresztül, melynek hatására a saját gyermeke a jobbak közé tartozik a csapatban. Az edző csapatsportoknál sosem próbálja magát beleélni a szülő helyzetébe, nem tekinthet úgy az egyes gyerekekre, mint egy apa, vagy anya, hisz akkor joggal vádolhatnák elfogultsággal.

A jó utánpótlás edző egy kicsit (vagy inkább nagyon) pedagógus is, odafigyel minden egyes játékosára.

Sokszor mondják, hogy utánpótlás korban másodlagos az eredmény, ami szerintem nem így van! Melyik az a gyerek, akit meg lehet vigasztalni egy-egy elvesztett döntő, vagy fontosabb mérkőzés után azzal, hogy a részvétel a fontos? Melyik az az edző, aki nem dicsekszik el egy-egy jobb eredménnyel? A szülőkről már nem is beszélve: együtt örülnek és együtt bánkódnak a gyerekekkel a meccsek után!

Viszont az már valóban mindegy, hogy milyen arányban győz egy csapat, így amikor eldőlni látszik a meccs- egy edző látja ezt – akkor igenis játszatni kell azokat a gyerekeket, akik kevesebb játéklehetőséget kaptak addig.

Szép dolog Pistikét végig pályán hagyni egy 8:0-ra megnyert focimeccsen, hogy had legyen gólkirály, ugyanakkor szégyenletes, hogy Gézuka ezen a meccsen sem kap egyetlen percnyi játéklehetőséget sem.

Van amikor jogos, van amikor jogtalan, ha a szülő úgy érzi, kivételeznek a másik gyerekkel, holott az ő gyermeke is képes ugyan arra – vagy többre – mint az a másik. Mit tehet? Szóvá teszi az edzőnek, a szakosztályvezetőnek, a klubelnöknek. Vagy elviszi a gyereket más klubhoz és/vagy más sportágba. Végső esetben a gyerek felhagy a sportolással…

A jó edző egy kicsit pedagógus is és nem hagyja, hogy idáig fajuljanak a dolgok.Az edző kicsit pedagógus is

Javaslatunk, hogy a mérkőzésre benevezett gyerekek mindegyike játsszon egy minimálisan meghatározott időt. Fociban 20 percet, kézilabdában 10-et, kosárlabdában 8-at, és így tovább. Vagy amennyit sportáganként a szakemberek szükségesnek tartanak.

Vagy van jobb megoldás, hogy ne kallódjanak el olyan gyerekek, akik esetleg csak később bontakoztatnák ki a tehetségüket?

Ha tetszik, jelezd nekünk:

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top