EB 2016: Horvátország-Csehország 2-2

Botrány a stadionban! Gól gazdag, petárda bedobálós, horvát szurkolók egymást verős mérkőzésen Csehország válogatottja kétgólos hátrányból ért el döntetlent. Horvátország csapata addig volt fölényben, míg saját szurkolói botrányt nem okoztak a stadionban. A mérkőzés érdekessége, hogy Vedran Corluka, akinek a törökök elleni vasárnapi mérkőzésen felrepedt a fejbőre, a második félidőt vízilabdás sapkában játszotta végig.

Az első nézőtéri rendbontás a 2016-os Európa-bajnokságon! A 86. percben a cseh kapu mögötti horvát lelátóról petárdák repültek a pályára, majd horvát szurkolók egy csoportja ütni kezdte egymást. A játékvezető megállította a játékot, majd amikor nagyjából elcsendesedett a lelátó, kilenc percet hosszabbított. Ennyi pont elég volt a cseh válogatottnak a döntetlenhez…

A mérkőzés öszefoglalója

A horvátok fölényben futballoztak az első félidőben, a vezetést is megszerezték.

A folytatásra összeszedte magát a cseh válogatott, mégis a horvátok szereztek újabb gólt. A csehek azonban nem adták fel és negyedórával a vége előtt összejött nekik a szépítés a csereként beállt Milan Skoda jóvoltából. A horvátok még ekkor is úgy érezhették, hogy győzelmük nem forog veszélyben. A nézőtéri rendbontást követően az addig magabiztosan játszó horváth Vida kezezett a büntetőterületen belül. A megítélt büntetőt Necid értékesítette, így a cseh csapat megszerezte az EB-n az első pontját.

Csoport: D
Gólszerző(k): Perisic (37.), Rakitic (59.), illetve Skoda (76.), Necid (94., 11-esből)
Kiállítva: –

Ha tetszik, jelezd nekünk:

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top