A genderelmélet megkérdőjelezi a nemek közötti különbségtételt és elutasítja, hogy a női-férfi szerepet a hagyományos társadalmi viselkedésformák szerint szabják meg. Ferenc pápa és egy olasz írónő közti levelezés középpontjában is ez az elmélet áll, a sajtóban korábban megjelent hírekkel ellentétben a szentatya nem áldotta meg a genderelméletet.
Ferenc pápa a szentszéki államtitkárságon keresztül válaszolt Francesca Pardi olasz írónőnek a levelére, kinek műveit Luigi Brugnaro velencei polgármester nyáron a tiltott gyerekkönyvek listájára helyezte az általuk hirdetett genderelmélet miatt.
Genderelmélet miatt betiltva
Mese a gyerekekről, akik két édesapával vagy két édesanyával élnek
Francesca Pardi júniusban írt Ferenc pápának, akinek az általa írt gyerekkönyveket is elküldte. Az élettársnőjével négy gyermeket nevelő olasz írónő a Lo Stampatello könykiadó tulajdonosa, és többek között a két édesanyával vagy két édesapával élő gyerekekről is mesekönyveket jelentetett meg. Ezek óvodai és iskolai olvasását a velencei polgármester még a nyár elején betiltotta az északolasz városban, számos más olasz és külföldi szerző gyerekkönyvével együtt. A politikus szerint ezek művek ugyanis a társadalmi nemeket hirdető genderelméletet hirdetik.
Gender a wikipédiában:
A gender, más néven a társadalmi nem mindazon társadalmi tényezők összefoglaló elnevezése, amelyek különböző mértékben érintik a nőket és a férfiakat, s amelyekben a nők és a férfiak közötti társadalmi különbségek megmutatkoznak, kifejeződnek.
A melegek többségükben rendes emberek
A Ferenc pápának írt levelében Francesca Pardi arra kérte az egyházfőt, tartóztassa fel egyes katolikus szervezeteknek a melegekkel szembeni támadásait. Az írónő hangsúlyozta, hogy a melegek is „jelentős többségükben rendes emberek” és amiként ő tiszteli a katolikusokat, arra kéri a katolikusokat, hogy hasonló magatartást kövessenek a meleg párokkal szemben.
Az írónőnek a szentszéki államtitkárságról érkezett válasz Peter Brian Wells atya részéről. A válasz Ferenc pápa áldását is tartalmazta.
A sajtóban elterjedt hírekkel ellentétben azonban Ferenc pápa áldása Francesca Pardi személyének szólt és nem a genderelméletnek. A szentszéki államtitkárság levele nem kívánta támogatni az evangéliummal ellentétes magatartásokat és tanításokat – szögezte le Ciro Benedettini helyettes szentszéki szóvivő. Benedettini hangsúlyozta, hogy a genderelmélettel kapcsolatos egyházi doktrína „minimálisan” sem módosult.
A genderelmélet megkérdőjelezi a nemek közötti különbségtételt és elutasítja, hogy a női-férfi szerepet a hagyományos társadalmi viselkedésformák szerint szabják meg. Ferenc pápa idén áprilisban tartott egyik beszédében úgy fogalmazott, hogy
…a genderelmélet talán frusztráció kifejeződése, amely azért szeretné eltörölni a szexuális különbséget, mert nem tudja, hogyan kezelje a vele való szembesülést. Fennáll a veszélye, hogy előrelépés helyett hátrafelé teszünk egy lépést. A különbség eltörlése ugyanis a probléma, nem a megoldás – fogalmazott Ferenc pápa.
Forrás: MTI
{adinserter 4}
