Egészséges, finom és az ünnepi asztalra való

A magyarok éves halfogyasztásuk harmadát a karácsonyi ünnepek idején vásárolják meg. Főképp pontyot vesznek – ez az összmennyiség 65 százaléka -, de vásárolnak süllőt, pisztrángot, harcsát is. Fontos információ, hogy a hal ára nem emelkedett a tavalyihoz képest így talán mindenki megengedheti magának, hogy ne térjen el a karácsonyi halfogyasztás szokásától az ára miatt. De hogyan alakult ki az a szokás, hogy karácsony ünnepén hal kerüljön az asztalra? A hazai haltermelés rövid bemutatása mellett erre is kitérünk.

Sülthal karácsonyra
Ez a hal a karácsonyi asztalon is lehetne!
Apropó, nincs egy jó halas receptje?
(Foto: Some rights reserved. Photo taken by Bernt Rostad )

Magyarország haltermelése 22-23 ezer tonna évente

A tógazdaságokból és az intenzív haltermelő üzemekből 15-16 ezer tonna, a természetes vizekből 6500-7000 tonna származik. A magyarok átlagos halfogyasztása az uniós átlagnál jóval alacsonyabb, de 10-12 éven belül lényegesen emelkedhet – mondta Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.

Hozzátette: a horgászok évente a természetes vizeken mintegy 4500 tonna halat fognak ki, míg a halászok zsákmánya 2200-2400 tonna.

Az adatokhoz képest jelentős a kormoránok károkozása, a madarak évi 2400-2500 tonna halat fogyasztanak el.

A magyarok évente és fejenként mintegy 4,5 kilogramm halat esznek meg, ennek 40 százaléka importból származik. Jelentősen magasabb az uniós átlagfogyasztás: 22-24 kilogramm évente, szemben a 19 kilogrammos világátlaggal. Az uniós halfogyasztás 60 százalékát importból fedezik – fűzte hozzá.

Lévai Ferenc közölte: a magyarok éves halfogyasztásuk harmadát a karácsonyi ünnepek idején vásárolják meg. Főkét pontyot vesznek – ez az összmennyiség 65 százaléka -, de vásárolnak süllőt, pisztrángot, harcsát is. A hal ára nem emelkedett a tavalyihoz képest.

A vezérigazgató szerint az egy főre jutó éves magyar halfogyasztást – főként a tudatos fogyasztóknak, és a vásárlóerő növekedésének köszönhetően – 10-12 éven belül akár meg is lehet duplázni. Ezt segítheti például a mintamenza program, amely évente 10 százalékos növekedést generálhat, ráadásul a programnak köszönhetően a gyerekek egy része később tudatos fogyasztó lesz. A 10 kilogramm körüli éves fejenkénti halfogyasztás reális célkitűzés termelési és fogyasztási szempontból egyaránt- fűzte hozzá.

Egész Európában – ahol őrzik a keresztény hagyományokat – halat raknak a karácsonyi asztalra. Ennek véleményünk szerint két oka lehet. Egyrészt mióta világ a világ, a hal a kereszténység, a keresztény ember jelképe. Láttak már olyan személygépkocsit, melynek hátsójára egy halat formázó matricát ragasztottak? A kereszténység megvallásának egyik modern formája ez, melynek az ellenkezőjét, az áthúzott halat is láthattuk.

A legnagyobb keresztény ünnephez kapcsolódó halevés másik magyarázata a néphagyományban is megtalálható. A fürge hal az elkövetkezendő évre gyors előrehaladást jelez a karácsonyi asztalt körbeülő családnak, barátoknak, a halpikkelyek – emlékeztetve a fémpénzre – jólétet vetítenek előre  az ünneplő családnak a jövő évre.

Azt azonban ne felejtsük el: Újév napján ne együnk halat, mert elúszik a szerencsénk! ;)

Forrás: MTI | 2013. december 19.

Scroll to top