Így lehet jelentkezni a Star Academy új tehetségkutató műsorba

Vadonatúj, reality elemekkel színesített tehetségkutató nyitja meg kapuit 2016 ősszel a TV2-n. A Star Academy mától várja az énekelni tudó tehetségek jelentkezését, ahonnan a győztes közel 40 millió forint értékű nyereménnyel távozhat! A jelentkezéshez egy online űrlapot kell kitölteni!

Siófokon, a Media Hungary 2016 konferencián jelentette be a TV2 programigazgatója, hogy Star Academy címmel új, Magyarországon még ismeretlen műsort tűz képernyőjére ősszel a csatorna. Az eredetileg holland formátumot már több, mint 50 országnak értékesítette a forgalmazó Endemol és most ősszel megérkezik a TV2-re is.

Ökrös Gergely elmondta, hogy a műsor a klasszikus, zenés tehetségkutatót vegyíti a reality elemeivel. Olyan fiatalok költöznek a Star Academy házba, akik énekesként szeretnének befutni. A szereplők mindennapjait, egymáshoz fűződő kapcsolatukat, zenei képzésüket, ének- és táncpróbáikat – melyekhez profi segítséget kapnak – a napi összefoglalókban követhetik nyomon a nézők. Az egész heti felkészülés eredményét a hét végén, egy izgalmas, élő műsorban mutatják meg, ahol a zsűri mellett a nézők szavazataikkal befolyásolhatják, ki folytathatja tovább a versenyt. Az utolsó adásból a győztes énekes közel 40 millió forint értékű nyereménnyel távozik!

A produkciót az IKO készíti, akik közel húsz éves televíziós műsorgyártási tapasztalattal, kiemelkedő tehetségű szakember gárdával már számos zenés showműsort és reality-t sikerre vittek.

Jelentkezés a Star Academy műsorba itt!

A Star Academybe mától lehet jelentkezni, a TV2 várja 18 év feletti, tehetséges, vagány fiatalok jelentkezését a tv2.hu/staracademy weboldalon.

Forrás: TV2

4 Comments

  1. Balogh Roland2016-06-05

    Azért szeretnék jelentkezni mert már gyerekkorom óta szeretek énekelni és táncolni és ezt szeretném is megmutatni és persze azért is hogy énekes szeretnék lenni. Üdv:Roli

  2. Balogh Roland2016-06-05

    Azért szeretnék jelentkezni hogy a gyerekkori álmom teljesüljön

  3. Vartek Ádám2017-01-11

    jó napot szeretnék jelentkezni mert szeretek énekelni s szeretném meg mutetni a világnak hogy van bennem tehetség meg hogy jobb életünk lehessen a szüleimmel ha sikerül

    1. Csibészke Magazin2017-01-11

      Kedves Ádám!
      Ez egy tavalyi információ, egyelőre nem tudjuk, hogy 2017-ben lesz-e Star Academy.

Comments are closed.

Scroll to top