Kilenc évfolyamos általános iskola

Iskolások a suliban - kilenc évfolyam lesz az általános iskola?A kilenc évfolyamos általános iskola tervében – ha létezik még ilyen – az a nagy kérdés, hogy a most nyolc esztendő alatt megtanulandó ismeretanyagot osztaná el a oktatáspolitika kilenc évfolyam között, vagy újabb ismeretekkel bővítené az elsajátítandó anyagot. A mi ötletünk: nyolcadik után egy év speciális képzés.

Vannak olyan országok, ahol már kilenc évfolyamon folyik az alapképzés, tudomásunk szerint Lengyelországban és Finnországban már kilenc esztendeig járják az általános iskolát a gyerekek. Van tehát lehetőség arra, hogy az arra illetékesek élesben vizsgálják meg ennek a rendszernek az előnyeit és a hátrányait és felelős döntést hozzanak, mert a  gyerekeinkkel kísérletezni nem szabad.

A szülők

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint a jelenlegi ismeretanyag Magyarországon megtaníthatatlan és megtanulhatatlan mennyiségű. Ha ez így van, akkor ezt valamiféleképpen kezelni kell. Egy megoldás lehet a kilenc évfolyamos általános iskolai rendszer bevezetése, a másik kézenfekvő megoldás a tananyag csökkentése.

Ha valóban túlzott az ismeretanyag mennyisége, ahogy azt az MSZOE állítja, akkor azt – minden reformtól függetlenül – csökkenteni kell! Gondolom ebben mindenki egyetért.

A pedagógusok véleménye

Mit szólnak a kilencosztályos képzés tervéhez a pedagógusok? Valószínűleg ha konkrét tervek lesznek, akkor megismerhetjük majd a pedagógusok véleményét is, illetőleg joggal elvárható, hogy ilyen fontos kérdésben a pedagógusok is részt vegyenek az előkészítésben.

Alsó- és felsőtagozat

Mivel konkrét terveket nem ismerünk, így több kérdés is felmerül bennünk: a kilenc osztályból mennyi lenne az alsó tagozat és mennyi lenne a felső: az arány 5 a négyhez, de melyik tagozat javára? Nő-e a tananyag mennyisége és ha igen, akkor milyen új tárgyakat, milyen ismereteket vonnának be az alap oktatásba? Korábban kezdődne az általános iskolai oktatás, vagy tovább tartana?

Nulladik évfolyam

Akár hiszik, akár nem, van már Magyarországon olyan intézmény, ahol az általános iskola után nem a kilencedik évfolyamot kezdik a tanulók, hanem úgynevezett nulladik évfolyamba járnak. Ezek a középiskolák speciális (nyelvi) képzései, melyek az esetek többségében megalapoznak egy sikeres középszintű nyelvvizsgát. Lehet hogy inkább ezt kellene az középiskolások körében kötelezővé tenni és nem a kilenc évfolyamos általános iskolai képzést bevezetni?

Ön mit tenne? Hagyna mindent a régiben, vagy áttérne a kilenc évfolyamos alapképzésre, ami feltehetőleg alapjaiban változtatná meg az egész közoktatást?

{adinserter 16}

Ha tetszik, jelezd nekünk:

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top